A stílus a nemzeti tanács

Hogy mi, magyarok már nemigen vesszük fel az uszítást, évekig Szlovákiában edződött lelkünknek köszönhetjük. De a dél-szlovákiai szlovákok helyében bizony nagyon megsértődtem volna. Ján Cuper, a primitívség vezérszónoka valami olyasmit talált mondani, hogy nem bízik Jaroslav Chlebo külügyi államtitkárban, mert nemzetiségileg vegyes területről származik. Tehát, aki gyerekkorában magyarral is érintkezhetett, még ma is fertőz. Lassan egy malomban őrülünk velük. Azt tudom ajánlani a Nagysurányban rendszeresen összejövő dél-szlovákiai szlovákoknak, hogy továbbra is szavazzanak azokra, akik legszívesebben karanténba helyeznék őket. (Cupernek a mindig intelligens és visszafogott Duka Zólyomi Árpádot is sikerült kihoznia a sodrából, aki egy tőle szokatlan „kuss”-sal honorálta a honatya beszólásait.)

„Mit várhatunk az állam képviselőitől, ha Dzurinda miniszterelnök cigány, Migaš házelnök ruszin, Schuster államfő német, Kukan külügyminiszter felesége nem beszéli az államnyelvet” – mondta a vitában Rasťo Chalupka. Ezért a mondatért a mélyérzelmű és mélynevű képviselő urat címkeragasztgatás címén bíróság elé is lehetne citálni, csak az a baj, hogy ezt egy Roman Hofbauer nevű honatya jelentette ki. Ezzel a névvel. Nomen est omen, neve annyit tesz magyarul, udvari paraszt. Ugye, emlékszünk még arra, hogy Hofbauer felesége haláláért a külföldi rádióadókat hibáztatta.

A legtöbb ökörség Marta Podhradská száját hagyta el, de mind idézhetetlen. Kedvenc momentumom viszont Miroslav Kotian és Ivan Hudec nevéhez fűződik. Az előbbinek négy perce volt arra, hogy szónokoljon, de ő a nemzetmentő hősök arroganciájával megtagadta holmi határidő betartását, Bugár Béla pedig kikapcsoltatta mikrofonját. Kotian hangszálai épségét kockáztatva ordította beszédét, miközben a többi képviselő – mivel Bugár szünetet is elrendelt – beszélgetésekbe bonyolódott. Haverok, buli... Aztán jött Hudec, aki szolidaritásból mikrofon nélkül, a pulpitus elől üvöltötte mondandóját. Gondolom, le se kell írnom, hogy a szünetben.

Szinte érezhető volt, a HZDS-esek közül kinek kell még harcolnia azért, hogy a nagyfőnök számítson vele a választások idején. (A volt kultuszminiszter-orvos-író Hudec tetteiért Vladimír Mečiar a múlt héten egy hetilap hasábjain már elnézést kért.) Vagy fordítva: akinek már semmi esélye, még egyszer megmutatta magát a nemzetnek. A legkorrektebb hozzászólásokat ugyanis szintén HZDS-esek produkálták. Oľga Keltošová, Irena Belohorská és főleg Peter Brňák oly visszafogottan és tárgyszerűen (utóbbi Duka Zólyominak igazat adva) érvelt, hogy elhihető: sok minden változik. Ez főleg annak tükrében érdekes, hogy a kormánypártiak egyáltalán nem fogták vissza magukat. Pavol Kanis tippkirály (nekem is adhatna egy-két jó ötletet, mert már hónapok óta nem nyertem) vad acsarkodása rémisztő volt.

Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője vízválasztónak nevezte a vitát. Még ha nehezemre is esik, megpróbálom nem értelmezni ezt a szót.

Mindenesetre jövő héten Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes leváltását kezdeményezi az ellenzék. Mikuláš Dzurinda kijelentette, nem köti össze az indítványt az egész kormány iránti bizalmi szavazással, márpedig, ha bukik Mikloš, bukik a kormány is. Ha de iure nem is, de de facto biztosan. Mindenkinek más oka van arra, hogy véget vessen ennek a koalíciós vergődésnek. Ha nem a jövő héten, hát kicsit később.