A SkyEurope ötmillió utast reptetne

A SkyEurope Lengyelországban mintegy húszmillió dollárt akar jövőben működésébe fektetni. A varsói központ működése egy Varsó-Bécs-Budapest járattal indul, június közepétől pedig Varsóból SkyEurope járatok szállnak már London, Párizs és Amszterdam felé is.

A SkyEurope Lengyelországban mintegy húszmillió dollárt akar jövőben működésébe fektetni. A varsói központ működése egy Varsó-Bécs-Budapest járattal indul, június közepétől pedig Varsóból SkyEurope járatok szállnak már London, Párizs és Amszterdam felé is. Októbertől Rómát, Milánót, és Zürichet kapcsolják be a Varsóból induló forgalomba. A társaság 2007-ig 32 géppel már ötmillió utast szeretne szállítani.
Első üzleti évében, 2003-ban a társaság csak 170 410 utast szolgált ki, 13,1 millió eurós forgalommal. Az idén 815 ezer utast és 60 millió eurós forgalmat várnak, a flottát idén 9-ről 13-ra bővítik. A kihasználtságot idén hetven-nyolcvan százalék közé várják, a 2003-as 71 százalék után. A SkyEurope utasai között mind nagyobb az üzleti utazók aránya, a Pozsonyból induló gépeken az utasok egyharmada osztrák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?