A siker felé

Csak olvasom a felgyülemlett folyóiratokat. Főleg az interjúkat, mert érdekel, mások hogyan látják az életet. Például Stanislav Komárek cseh filozófus a tőle megszokott iróniával a következőket mondja: „ha arra a helyre, ahol a hatvanas években a falusi gyermekkoromat töltöttem, bezárnék egy kecskét, akkor engem állatkínzásért csuknának le. Pedig akkoriban az egy háromtagú család megfelelő lakhelye volt. Igen, ma jó sorunk van. Folyamatosan növekszik az anyagi jólétünk. De biztos, hogy ez az, amire elsősorban vágyunk?” A leginkább Szabó G. Lászlónak a Vasárnapban megjelent interjúja tetszik Béhr Mártonnal, a pozsonyi Színművészeti Főiskola hallgatójával. Marcit nagy kedvencem, a Pósfa zenekar révén ismertem meg. A nyitrai diákjaimnak szervezett táborok állandó szereplői voltak, mindig fergeteges fellépéseket produkáltak (a zenekar egyik tagja, Iván András is a pozsonyi színművészetin tanul, csak a zeneművészeti karon, s biztos, hogy róla is sokat fogunk még hallani). Marci magyar iskolából került Pozsonyba, és azt mindenki tudja, aki próbálta, hogy nem könnyű a nyelvváltás (és nem csak magyar–szlovák viszonylatban). Pláne azokon a szakokon, ahol az ember a nyelvvel dolgozik. Neki is eszébe jutott, amikor még nehézségei voltak a szöveggel, hogy talán Magyarországon könnyebb lett volna. És mégis, mit mond? „Elvágyódást sosem éreztem. Nekem fontos, hogy itt születtem, itt élek, itt tanulhatok. (…) Nincsenek előttünk elgördíthetetlen akadályok. (…) Sok értékes embert veszítünk el azzal, hogy nem itt, hanem Magyarországon próbálnak meg érvényesülni. Aki ott beilleszkedik, már nem jön vissza. Számomra nagyon fontos, hogy erős alapokon álló magyar közösségek legyenek ezen a tájon.” Felüdülés a lelkemnek, amit mond, az oly gyakori nyavalygások, fanyalgások, és arról szóló megnyilatkozások után, hogy idehaza mit miért nem lehet, pláne magyarként, hát még magyar iskolából kibocsátva. Pedig lehet. Csak ahhoz tudni is kell. Ez abból a beszélgetésből is kiderült, amit másik kedvencemmel, a szép és okos Bárdos Judittal folytattam a nyitrai egyetemisták között. És kiderül a Magyar iskola – útban a siker felé című kisfilmből is. Sok magyar iskolát végzett sikeres fiatal volt, van, s remélhetőleg lesz is, akik élő cáfolatai ennek a „nem lehet”-nek. El ne felejtsem: a körzeti doktornőm! Ő is magyar gimibe járt. S most szép, kiterjedt praxisa van Pozsony belvárosában.