A rossz nyelvtudás dicsérete

A minőség kapcsán pedig az egyik legélénkebben boncolgatott kérdés, hogy mennyire képesek a magyar iskolákba járó diákok megtanulni szlovákul. Nos, nagyon-nagyon vegyes az összkép, de ha a közbeszéd a következő években is a nem kielégítő szlováknyelv-tanítást fogja kapcsolni a magyar iskolákhoz, az az intézmények jövőjére nézve ártalmasabb lesz, mint három oktatási reform.  Magát az alapfelvetést – a magyar iskolákban képtelenek jól tanítani a szlovákot – mintha a saját közegünk is egyöntetűen elfogadta volna. Holott az, hogy mit értünk jó nyelvtudás alatt, legalábbis vitatható. Mindenki mást gondol arról, mi a kívánatos állapot. Ha valakitől szlovákul kérnek útbaigazítást az utcán és nem képes két érthető mondatot összerakni, az egyértelműen problémát jelez. Viszont ha egy szlovákiai magyar nem képes részletesen leírni, hogy milyen csővezetéket kellene kicserélni a fürdőszobájában, ugyanakkor ismeri az üzleti szakzsargont, akkor az illető lehet egy teljesen kielégítő nyelvtudással rendelkező könyvelő, vagy egy kevésbé rátermett, esetleg csak magyar kuncsaftokra vadászó vízvezeték-szerelő.  A szlovák és a magyar közeg sem képes reálisan meghatározni, mi számít elfogadható szlováknyelv-tudásnak. Míg a tájékozatlan, sokszor egyenesen rosszindulatú többségi közeg gyakran már az igen-tesséket is a hiányos szlováktudás jeleként értékeli, a magyarok gyakran belső gátakkal és félelmekkel küszködnek, szoronganak és félnek megszólalni az akcentusuk, vagy a rossz ragozás, valamint az ebből következő nyilvános megszégyenüléstől való félelem miatt. Mindenki átesik ezen az állapoton, a sorok szerzője először az egyetemi években érezte ezt a traumát, és majd’ minden hivatalos megszólalása előtt megküzd vele. Mások könnyebben túllépnek rajta, egyesek pedig soha nem is próbálkoznak – inkább megpróbálnak érvényesülni Magyarországon.  Valami alapjában véve siklott félre a szlovákiai társadalomban. Miközben senki nemlát kivetnivalót abban, hogy Angliában valaki hiányos, vagy gyakran egyáltalán nem létező angol nyelvtudással igyekszik érvényesülni, idehaza más az alapállás. A Szlovákiában szlovákul elv értelmében egy magyarnak meglehetősen kevés a tere a tévesztésre. A rossz beszéd luxusa és a helytelen nyelvhasználat joga azoknak jár, akiknek a szlovák az anyanyelvük. Esetleg védekezni tudnak azzal, hogy magyarul is legalább annyira rosszul beszélnek, mint a hivatalos nyelven, mert szlovák iskolába jártak.  Amíg a magyar iskolákon a százszázalékos szlováknyelvtudás megtanítását kérjük számon, eleve vesztes játszmába hajszoljuk bele az intézményeket – azzal együtt, hogy az oktatás minőségén minden tekintetben javítani kellene. Az alapvető paneleket el lehet és el is kellene sajátítani a tanulás útján, de a környezetet és az életszagú helyzeteket az iskolák nem tudják és nem is akarhatják pótolni. A nyelvtanulásról folyó közbeszéd nem csak a szakmai problémákról szól – inkább egy általános értékválságról tanúskodik.