<p>Aki olvas újságot, néz híradót vagy böngészi az internetet, értesülhetett arról, hogy a héten ingyen utazhat a fővárosi tömegközlekedési eszközökön az, akinek érvényes jogosítványa van. Ezzel a gesztussal a gépkocsik számát szeretnék csökkenteni, ha csak rövid időre is.</p>
A revizor és az emberség
Mielőtt még szimpatikussá tenném a pozsonyi tömegközlekedési vállalatot, gyorsan megjegyzem, hogy nem ott született ez az ötlet, csupán csatlakozott az Európai Mobilitás Hetéhez, amelynek keretében minden uniós tagállamban hasonló akciók zajlanak.
A szakértők abból indultak ki, hogy ha valaki megszokta az autó nyújtotta kényelmet, nehéz őt visszaszoktatni a tömegközlekedésre. Így van ezzel az az ismerősöm is, aki ritkán néz tévét, még ritkábban olvas újságot, az internetet pedig kizárólag a munkájához használja. Hétfőn úgy alakult, hogy egy megállót városi busszal utazott, és persze elfelejtett jegyet lyukasztani. El is kapták, meg is büntették annak rendje és módja szerint, ötven euróra. Az illető nem vitatkozott, azonnal nyújtotta a személyijét az ellenőrnek. Miután fizetett, a másik ellenőr megkérdezte, van-e nála jogosítvány. Amikor igenlő választ kapott, felnevetett és gyorsan továbbállt. Ismerősöm utánanézett a dolognak, és amikor rájött, miért tették fel neki ezt a fura kérdést, éktelen haragra gerjedt. Felhívta a vállalatot. Ám legnagyobb meglepetésére az illetékestől azt a választ kapta, hogy az ellenőrnek nem feladata figyelmeztetni a „bliccelőt” az ingyenes tömegközlekedés lehetőségére. Amennyiben az utasnál van jogosítvány, magától kell felmutatnia. Aki tehát nem tud erről az akcióról, pechje van.
Egyébként a közlekedési vállalat honlapján is ott az erről szóló információ, és ő igazán nem tehet róla, hogy a kedves utas nem nézte meg. Bírságot visszafizetni meg csak kivételes esetekben szoktak. További négy telefonhívás után bliccelőnk elérte a pozsonyi városi hivatal illetékesét, akitől azt a választ kapta, a hivatal nem adhat utasítást a pénz visszaadására, hiszen az ellenőrök nem is látták azt a bizonyos jogosítványt. A férfihang csak annyiban adott igazat az ügyfélnek, hogy nem volt szép kinevetni őt, és hogy tényleg lehettek volna emberségesebbek az ellenőrök.
E történetet három okból osztottam meg. Egyrészt, hogy elmondhassam: ma és holnap is tart még ez az akció a fővárosban. Másrészt, hogy elgondolkozhassanak azon, vajon kinek van igaza. Harmadrészt pedig örömmel tudatom, hogy Kassán holnap és hétfőn mindenki ingyen tömegközlekedhet, azaz jogsi sem kell hozzá. Azt hiszem, Pozsonyban is ez lett volna az elegáns megoldás.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.