A reformok „reformja”

Eredetileg már májustól kaphattak volna ösztöndíjat a rossz anyagi helyzetben élő családokban a középiskolás tanulók. Az oktatási minisztérium „szórakozottsága” miatt az első stipendiumokat csak szeptembertől kezdik fizetni, visszamenőleges ha-tállyal – júniustól. Érdekes módon a szociális ügyi tárca a rászoruló alapiskolásoknak is adna ösztöndíjat, persze, a tanulmányi előmeneteltől függően. Mintha Ľudovít Kaník miniszter is most tudatosította volna, reformjainak olyan vesztesei is vannak, akik állami segítség nélkül még a tanulás lehetőségeivel sem élhetnek úgy, mint a szerencsésebb helyzetűek. ĺgéret tehát lenne, kérdés, milyen lesz a megtartása. Ha hasonló, mint a középiskolásoknak ígért ösztöndíjak folyósításának esetében, akkor csak megerősítést nyer a sokak által hangoztatott állítás: a reformok hatékonyságát rontja a körülöttük tapasztalható kapkodás. Sok esetben az átgondolatlanságuk. Azok az újnyugdíjasok is az ösztöndíjra váró iskolásokhoz hasonló helyzetben vannak, akik az utóbbi hónapokban kérvényezték az öregségi járadékot, de a megítéléséről szóló határozatot még nem kapták meg. Az ellenzék szerint ez a kaotikus helyzet a kapkodó törvényalkotás következménye; a társadalombiztosító illetékesei úgy látják: főképp az a baj, hogy alkalmazottaik egyszerűen nem győzik a kérvények feldolgozását. Alig fogadták el ugyanis az új törvényt, máris hatályba lépett az előzőnél hosszadalmasabb ügyintézést kívánó nyugdíjkiszabási rendszer, és erre a váltásra a hivatalnokok alig tudtak felkészülni. Ennek a következménye, hogy nem kevés az olyan újnyugdíjas, aki – tartalék híján – a még meg sem ítélt járadékának terhére kénytelen kölcsönözni. A szociális ügyi minisztérium és a társadalombiztosító nekik ajánlja, hogy kérjenek segélyt. Amit majd vissza kell fizetniük. A cinizmus netovábbja. A fenti példák azt a szomorú valóságot tükrözik, hogy fölöttébb csikorog a reform gépezete, és ennek következményeit az állampolgár kénytelen elfogadni. Az a polgár, aki hangosabb zokszó nélkül beletörődik a reformok gyors ütemébe, talán a zűrzavaros közigazgatási viszonyok mielőbbi rendeződésének reményében. Néha már-már fölfoghatatlan, hogy reménye miből táplálkozik, mikor lépten-nyomon azt tapasztalja, elméletileg a közigazgatási, önkormányzati, oktatási, nyugdíj-folyósítási rendszer jobbításának céljával megfogalmazott reformokból olyan összevisszaság keletkezik, amiből nehéz kikeveredni. A rendteremtés pedig általában újabb tűzoltó intézkedésekkel jár, s ez újabb pénzeket emészt fel, az adófizetők terhére. Lásd a munkanélküliség-csökkentő adminisztratív intézkedések, a szociális segélyek lefaragásának hatását. Az ezek nyomán kialakult feszültség enyhítése is pénzbe kerül, és valószínűleg többe, mintha eleve jobban törődnének a reformok gépezetének olajozott működésével.