A radikalizmus kátyúja

Puszta taplóságból nem törődik iskoláinkkal, nem mindig érdekli, hogy jól érezzük-e magunkat hazánkban és hogy egyáltalán hazánknak érezzük-e ezt az országot. Nem úgy fejleszti azokat a régiókat, ahol magyarok is élnek, mint a többi régiót, közigazgatásilag megpróbálja elérni, hogy a lehető legkevésbé kompakt magyar tömbök alakuljanak ki, kultúránkra nem ad annyi pénzt, amennyi arányaiban járna a szlovák nemzeti kultúrára osztott pénzek alapján, megpróbál asszimilálni bennünket, mert úgy egyszerűbb lenne neki, akadályozza, hogy anyanyelvünket saját közegünkben teljes körűen használjuk szóban és írásban, nem diszkriminál pozitívan bennünket, pedig kisebbség vagyunk. A szlovákok sokszor ostobaságokat hisznek, beszélnek, írnak rólunk, valami miatt félnek tőlünk, ezért képesek nagyon hülyén viselkedni velünk, nem értenek és nem is akarnak bennünket megérteni, de nem üldöznek bennünket és összességében nekünk itt nem rossz.  Persze, lehetne jobb is. Főleg, ha élnénk a jogainkkal.  Vannak pártjaink, amelyek többkevesebb sikerrel küzdenek jogainkért, kultúránkért, iskoláinkért, nyelvünkért, a létünkért. Legitim politikai pártok legitim célokkal. Az egyik kissé régimódi stílusban, határozottabb nyelvezettel, kevésbé barátságos módon, a másik modernebben, simulékonyabban, együttműködőbben. Az egyik autonómiát akar a szlovákiai magyaroknak, mert ebben látja a jövőt, a másik nem akar etnikai rezervátumot, csak kulturális és oktatási önrendelkezést. A cél szinte ugyanaz. Szinte. Az eszközök mások. De az erőszak soha, soha nem lehet legitim mód. Soha. Az uszítás sem. A szlovákiai magyarságnak nincs szüksége erőszakos helyzetekre, fizikai erőszakra, fegyveres konfliktusokra. A céljainkat soha nem érhetjük el ily módon. Tárgyalhatunk, győzködhetünk, egyezkedhetünk, harcolhatunk szavakkal, de nem fegyverekkel. A két párt közül a Hídnak könynyebb, mert parlamentben van, és inkább tekintik partnernek a szlovák pártok, mint az MKP-t, amelyet sokszor radikálisnak bélyegeznek, sokszor alaptalanul. Néha meg joggal.  Az MKP elnökének az elmúlt két hónapban kétszer is lehetősége volt, hogy kihúzza pártját a radikalizmus kátyújából, de nem tette. Pedig csak kétszer kellett volna jól nyilatkoznia, határozottan elhatárolódnia valamitől. Először akkor, amikor a párt egyik járási tisztségviselője azt kívánta az egyik közösségi oldalon, hogy bárcsak valaki kiirtaná szerkesztőségünket.  De Berényi József ezt nem tette meg, inkább azzal próbálta mentegetni, hogy részeg volt a járási káder, amikor a kiirtásról értekezett. Másodszor akkor volt lehetősége, amikor az MKP Strasbourgban bemutatta autonómiakoncepcióját, ahol a jobbikosok és néhány fideszes képviselő a tárgyalásos megoldást puhának nevezték, és az autonómia akár erőszakos kikényszerítéséről hadováltak. Pechje van az MKP-nak, hogy pont az ő rendezvényén történt ilyesmi. De ahelyett, hogy az ülésen résztvevő pártelnök elhatárolódott volna az elhangzottaktól, a rendezvény sikerességét ünneplő sajtónyilatkozatot küldött szét.  Egyre közelebb vannak a választások, így egyre kevesebb ideje marad az MKP-nak, hogy megszabaduljon a radikális jelzőtől, amely gyakorlatilag továbbra is parlamenten kívül fogja tartani a pártot. Nehéz öt hónap vár az MKP-ra.