A politika Szigete

<p>Napok óta mindenki azt találgatja,kilátogat-e Orbán Viktor a Sziget fesztiválra, a térség legnagyobb nyári zenei rendezvényére. Jelenleg úgy tudjuk, nem, ám nála az ilyesmit &bdquo;sose lehessen tudni&rdquo;.&nbsp;</p>

A biztonságáról gondoskodó Terrorelhárítási Központ (TEK) bejelentette, hogy felkészült erre az eshetőségre is. És ha ők valamire felkészülnek, akkor arra komoly esély van. Ráadásul a rendezvény azóta kap némi állami támogatást, amióta a kormányfő lánya önkéntesként a Szigeten dolgozott. Orbán Ráhel a szakdolgozatában is a fesztiválturizmussal foglalkozott, és a kiváló munka, amely elérhető a neten, első díjas lett a Magyar Turizmus Zrt. pályázatán. Ilyen mondatok is vannak benne: „A fesztiválok egyik alaptulajdonsága, hogy rendszeresen megrendezésre kerülnek”. Vagy: „Kezdetben az alapítók self-mad-manként saját maguk is részt vettek a fesztiválszervezés minden részletében”. Szép gesztus lenne Orbán apukától, ha mégis elnézne ide, például találkozhatna a Pussy Riot orosz női punkzenekar két tagjával, akiket jó barátja, Vlagyimir Putyin két évre munkatáborba küldött egy őt támadó performanszuk miatt. Medgyessy Péter volt az első hivatalban lévő miniszterelnök, aki kilátogatott a fesztiválra 2002-ben. Most is látom magam előtt, ahogy kistehenes pólóban feszít. Kormányának szinte valamennyi tagja megfordult a terepen, az informatikáért felelős miniszter az internet-sátrat vette szemügyre, Hiller István kultuszminiszter pedig azt találta mondani a Balassi-évben, hogy ha ma élne, Balassi Bálint is itt lenne. Gyurcsány Ferenc ifjúsági miniszterként tette tiszteletét a rendezvényen, kormányfőként nem. Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármester egész napos programot szervezett magának: egy locsolóautóval indított, nyugdíjasok kalauzolásával folytatta és sörcsapolással fejezte be. Ez akkor történt, amikor Tarlós István még Óbuda polgármestere és a Sziget rettegett hangerőellenőre volt. Számomra a legemlékezetesebb vizit mégis Torgyán Józsefé volt 2001-ben. A kisgazdák elnöke, aki akkoriban már az egész ország idegeire ment, fehér öltönyben és zöld ingben parádézott a nagyszínpad előtti porban, félmeztelen rockerek karjára dedikált, és Hajrá Fradi! kiáltásokat hallatott, amire taps és füttyögés volt a válasz. A legtöbben úgy fogadták, ahogy szegény Uhrin Benedeket. A külföldiek túlsúlyba kerülése óta megcsappant a magyar politbüró érdeklődése a fesztivál iránt, hát épp ideje, hogy érkezzen valaki, akinek nem ez a természetes közege. Kíváncsian várjuk.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?