A pénznek nincs halszaga

Szép történet, már eddig is: Orbán Viktor miniszterelnök Washingtonban járván találkozott Desmond Child magyar származású sztárzeneszerzővel, és arra kérte, szenteljen egy dalt a forradalomnak a 60. évfordulóra, hogy az időben távoli események közelebb kerüljenek a mai fiatalokhoz. Mint utóbb kiderült, a forradalmi dalhoz a szerző leporolta egy kilenc évvel ezelőtt írt miami kosaras himnuszát, amihez Orbán Tamás írt üres szófordulatokkal terhelt szöveget. A művet Caramel, Vastag Csaba, Radics Gigi, Nagy Feró, még egy rakás sztár, plusz egy ötventagú kórus énekelte fel. A nagy igyekezetben sajnos félrehallhatóan énekelték a refrén első sorát, így a „Magyarország, halld szavunk”-at „Magyarország halszagú”-nak hallani, és a dal így vonult be a popzene történetébe.

Mindez 50 millió forintjába fájt az adófizetőknek. Az összeget egy illetékes kottyintotta el, tőle tudjuk azt is, hogy ez a summa a szerző és a közreműködők honoráriumára, a stúdiómunkálatokra és a klipre ment el. Aztán nyilvánosságra került, hogy sem Desmond Child, sem az énekesek nem kértek honoráriumot, sőt, a stúdiót is ingyen kapták meg, szakemberestül.

Ezért merül fel az egyszerű kérdés: mire ment el 50 millió. Sokan érdeklődtek az ’56-os emlékév lebonyolításával megbízott Terror Háza Múzeum igazgatónőjénél, aki az emlékbizottság elnöke is. A következő választ kapták: a dal körüli szerződések még nincsenek maradéktalanul letárgyalva, ezért egy ideig még nem hozzák nyilvánosságra, ki kapott pénzt, mert az csak zavarná a lebonyolítást. Csókolom. A szürreális válasszal elégedetlen újságírók megkérdeztek néhány szakmabelit, és kiderült, hogy profi stúdióban, bérleti díjjal, technikusokkal, producerrel, utómunkával együtt egy nagylemez felvétele sem kerülne többe 6 milliónál, bár emberemlékezet óta nem volt magyar előadó, aki ennyit fizetett volna egy albumért.

Hát, akárhogy is nézem, itt közpénz szétlopásának gyanúja forog fenn. Mert nem hiszem, hogy ki merték volna adni az emlékdalt úgy, hogy nem tiszta körülötte a jogi környezet. Olyasmit viszont el tudok képzelni, hogy megsúgták az énekeseknek: a nemes ügyre való tekintettel füllentsék azt, hogy nem kértek pénzt a munkáért. Mert ez olyan jól hangzik. És ha most nyilvánosságra kerülnének a számlák, kiderülne a csibészség. Ami talán még mindig kisebb baj, mintha az derülne ki, hogy erre a dalra szánt közpénz (is) kormányhoz közeli zsebekben landolt. Arról nem beszélve, hogy eleve felesleges volt „himnuszt” rendelni az ’56-os évfordulóra. A forradalomnak ugyanis már van, mindig is volt „himnusza”: az Egmont-nyitány. A zeneszerző neve Ludwig van Beethoven. Eredetileg ugyan ő sem ’56-ra szánta szerzeményét, de ilyesmin nem kell fennakadni...