A nosztalgiák jegyében

Csendben megünnepeltük a nagy októberi szocialista forradalmat, ami történetesen novemberre, annak is a hetedik napjára esett. Megrohamoztuk az Aurórát, mert mi akkor éppen a Téli Palotában laktunk, szimbolikusan lekaszaboltunk egy-két bolsevikot, de nem tudtuk visszafordítani a történelem kerekét, így bratyizni kezdtünk Trockijjal meg Leninnel (két ágens provokatőr).

Elszavaltuk a „Valamikor réges-régen, bilincs volt a szovjet népen” kezdetű versikét, amelyet már első általánosban fújtunk, és nem azért, mert forró volt. Jeles futuristákként Che Guevará-s trikókba öltöztünk (fél szemmel bámultuk Che lányát, aki közben Moszkvába látogatott, és rettegve nézte az orosz–kubai bokszmeccset), beszereztünk egy-két pufajkát, piros kendőcskét kötöttünk, és arra készültünk, hogy túléljük a 20. századot. Rágyújtottunk egy Sztolicsnajára, aminek hatására mozgalmi nótákat énekeltünk. Azon morfondíroztunk, vajon hogyan lett volna, ha a század kétharmada (a pechesebbjénél ezek az arányok eltolódnak) nem a vörös csillag jegyében telik. A tutit nem tudtuk megmondani, de abban megegyeztünk, hogy jobban. Viszont az is tény, hogy e nélkül nem tudnánk: a Pitralon luxus is lehet, vagy hogy bizonyos időszakokban csak egy igazság van, az viszont súlyos, és csasztuskába lehet önteni. Szegényebbek lennénk az effajta nosztalgiákkal, bár az is tény, hogy a szegénység minden változatában kellemetlen, de leginkább nélkülözendő. A mai fiatalság nem tudja, ki volt nagy Lenin, ezért trikójára varratja arcképét. Szerencséjük van, nem kellett élniük a vörös trutyiban. A tapasztalatlanság gyönyörködtet.

A föld fölötti szlovák kommunista mozgalom is nosztalgiázott, a parlamentig jutott vezérek igazából azt sajnálták, hogy már nincsenek lampionos felvonulások, meg NOSZF-ünneplések. Ha ennyi lett volna a szocializmus, talán még mi is sajnálnánk. Kilenc nap múlva pedig megünnepeljük a szocializmus bukását, ami sajnos nem volt gyorsabb és radikálisabb. No, ezt meg ők nem sajnálják.

Manapság azonban változik a trend, már nem Moszkvából kapjuk a fekete pontokat, hanem Brüsszelből a pirosakat, ami persze ugyanazt jelenti, mert az EU-ban nem a piros a nyerő. Ezt a csatát az agrárium nyerte, három pontot kapott, ahogy az egy rendes nyertes meccsért jár. A gazdasági tárcának egyetlen pontocska jutott (csak egy x-re futotta a kassai vasművel). Ezzel a négy ponttal a középmezőnybe tartozunk, a lengyelek nagyon belehúztak, kilenc pontot gyűjtöttek, nehéz lesz őket utolérni. A sor végén, mint az várható volt, a kis biflázó szlovének vannak. Egyébként ezek voltak az utolsó pontok, amit Brüsszeltől kaptunk, ezután már csak a tárt karok és a taslik jönnek.

És ha már ott tartunk, hogy ki mennyi pontot szerzett, 113 az ország IQ-ja. Hogy Eduard Kukané és Monika Beňováé mennyi, arra nem derült fény, de ezen nem is csodálkozhatunk, mert Kukan a legegyszerűbb nyelvi kérdést is elrontotta, utána pedig azt nyilatkozta, hogy a logika nem az ő asztala. Beňová meg hatalmas arccal kijelentette, hogy az ő választóik a legokosabbak, mire kiderült, hogy csak a HZDS-éi kevésbé intelligensek. Vagy rosszul válogatták ki a rendezők a politikusokat, vagy hozták a politikusok a formájukat. Szerintem a b) a helyes válasz. A sor végén a szőke nők végeztek, a legintelligensebb népcsoport pedig a rendőr lett. A lapunknak erről nyilatkozó rendőrszóvivő örömében azt mondta: „mindenki a rendrök és a szőke nők értelmi szintjén viccelődik, de most kiderült, hogy csak a sz...”, ekkor rádöbbent, hogy a mondatot csupán egyféleképpen lehetne befejezni, úgyhogy inkább újra kezdte. Mert nagyon intelligens. Szóval a rendőrök a legintelligensebbek, no erre kössön valakit csomót; bár a következő mondatok is elég hülyén hangzanak: Magyarország megverte Szlovákiát hokiban; svéd nőt igazol le az olasz első ligás Perugia focicsapata; Dzurinda és az állam ellen ezen a héten nem szervezkedett egyetlen csoportocska sem; nem hallgattak le senkit; Schuster a héten nem írt egyetlen könyvet sem.