A nagy népi csőd

Nem történt csoda szombaton a megyei választások másodi fordulójában sem. Amint várható volt, az elsőhöz képest is tökéletesen alulmúlták magukat a választók, hiszen országosan alig több mint 11 százalékuk járult az urnákhoz. A dél-szlovákiai járások most is csúcsot döntöttek, hiszen itt még az országos átlagnál is jóval alacsonyabb volt a választási részvételi arány. Ebben sincs semmi szenzáció, hiszen a megyei elnökök sorsát eldöntő második fordulóra az egyetlen MKP-s megyeielnök-jelölt, Szigeti László is csöndben letette a fegyvert. Aligha lehetett egyébként komoly fegyvere, hiszen pártbeli kollégái olyan fiaskót szenvedtek el két héttel ezelőtt a kellőképpen felheccelt surányi és általában a Nyitra megyei mélyszlovák választók, valamint saját lehetséges választóik jóvoltából, amely vajmi kevés eséllyel kecsegtetett, hogy egymaga sikeres legyen. Azzal az útszéli sovinisztákkal is lepaktáló Milan Belicával szemben, aki viszont nyilván sehol sem lett volna, ha a Magyar Koalíció Pártja képviselői az elmúlt négy évben nem viselkednek úgy a megyei önkormányzatban, mint elefánt a porcelánboltban... A legmarkánsabb önsorsrontást mégis a Dunaszerdahelyi járásban jegyezhetjük, hiszen a részvételi arány alig haladta meg a nyomorúságos 4 százalékot! Pedig ebben a járásban, amely ez idáig az MKP törzsszavazói bázisának számított, lett tolna még keresnivalója a pártnak, sőt a választóknak is. Az nevezetesen, hogy a KDH nagyszombati megyeielnök-jelöltjét, Jozef Kloknert hatékonyabban támogassák, az ellenféllel a végül – elsősorban a kevés dunaszerdahelyi járásbeli választó miatt – győztes HZDS-jelölttel szemben. Ez sem jött össze... Meg az sem, hogy a kormánykoalíció pártjai a második fordulóban is legyőzzék az ellenzéket, persze bármilyen győzelmes dumát ad is majd le az egyre vörösebb jelmezben ágáló Robert Fico (Smer), mindenképpen sovány vigasz számára, hogy pártja győztes megyeelnökeinek a kormánypárti képviselőkkel szemben kell majd kormányozniuk majdnem minden megyében. A helyzet tehát elég reménytelen. Elsősorban azért, mert egészen biztosan ezután is csak egymásra fenik majd a fogukat a politikusok.

Megszokhattuk már, hogy a politika sajnos egyáltalán nem a közérdek érvényesítéséről szól. Ugyanis főként az öncélúság és holmi kabinetérdekek jellemzik. Vagyis, sokkal inkább a suta politikusi magakelletés uralja a közéletet, mintsem a választók akaratának érvényesülése. A siralmas választói részvételt szemlélve azonban kijelenthető, hogy „választói akarat” mint olyan, most tulajdonképpen nem is létezik Szlovákiában! Ha azonban bárki azt hiszi, hogy ezért bármely politikusnak nyugtalanok az álmai, akkor bizony igen nagy tévedés áldozata. A hatalomra került mindenkori politikusnak ugyanis tök mindegy, hogy hány darab szavazócédulának köszönheti a hatalmát! Értelmetlen hát, mi több, nevetséges a moralizálás, amely arról szólna, hogy mostan bizony igencsak meg lettek büntetve a politikusok... A truccból vagy tudatlanság, esetleg szimpla trehányság miatt hiányzó választók ugyanis most az ég világon senki másnak nem ártottak távolmaradásukkal – csak önmaguknak!