A mintha a minta

Nem tudom, összefügg-e az őszi levélhullással, mindenesetre gondolkodóba ejtett, hogy az elmúlt napokban többször is előfordult velem: a szerkesztőség közelében található éttermekben a nem túl kápráztató, ám meglehetősen drágán kínált ételhez egy-egy, különböző hosszúságú és színű hajszálat is „felszolgáltak”. (Mondanom sem kell, a „köret” egyáltalán nem fokozta az étvágyamat.) Pedig úgy tűnik, mintha a személyzet megtenné az óvintézkedéseket az effajta balesetek elkerülése érdekében. A felszolgálók, szakácsok, szakácsnők fején helyes kis fehér fityula, sapka díszeleg. Amely mintha meggátolná, hogy a hajszálak a vendég tányérjába kerüljenek. Mintha. De inkább csak díszként szolgálnak. Persze, teljesen fölöslegesnek tűnik megütközni az ilyen apróságon, mert nem ez az egyetlen mintha-jelenség az országban. Sőt, inkább a mintha-jelenségek kifogyhatatlan tárházával állunk szemben. Az állam például úgy tesz, mintha gondoskodna tolókocsiba kényszerült polgárairól. Anyagi támogatást kínál mozgássérültek lakásának speciális átalakítására. Csakhogy a támogatás megszerzése hihetetlenül sok utánajárást, intézkedést, papírmunkát igényel. Mintha annak, aki beteg családtagjáról gondoskodik, másra sem lenne ideje, csak az egyik illetékestől a másikhoz szaladgálni. És az még a jobbik eset, ha csak fűhöz-fához kell rohannia. Mert, bár mintha ez a támogatás megilletné a rászorulókat, egyes helyeken nem kis csúszópénzt kell fizetni azért, hogy valaki bekerüljön az igénylők névsorába. Hosszú lenne a lista, és talán egy teljes újságoldalt is megtöltene, ha valamennyi mintha-jelenséget felsorolnánk. Sokkal egyszerűbb lenne, és bizonyára gyorsabban is végeznénk, ha azt jegyeznénk fel, ami úgy működik, ahogyan kell. Sajnos, úgy tűnik, még sokáig és sok minden fog csupán mintha-szerűen működni nálunk. Pedig milyen jó lenne, ha a mintha szóból lassan elkopna az a fránya „h”.