A miniszter emberei

Kínos perceket élt át a Markíza televízió kedd esti Rosta című vitaműsorában a szlovák belügyminiszter. Ivan Šimko olyan egyszerűnek látszó kérdésekre nem tudott válaszolni, hogy miért nem működik a pozsonyi repülőtéren az ipari kamera, miért tökéletlen a csomagvizsgálat, miért nem őrzik katonák a gépeket vagy miért lehet szabadon átsétálni a szlovák–ukrán határon, esetleg mit tegyen az ember terrortámadás, háborús veszély, katasztrófa esetén. Ehelyett, zavarát és tanácstalanságát palástolva, megfenyegette a televíziót, hogy riporterei az illegális határátlépéssel törvényt szegtek, a repülőtérről közölt riporttal pedig kimerítették a rémhírterjesztés fogalmát.

Annyira cikis volt a helyzet, hogy szinte megsajnáltam a durva letámadásért szegény minisztert. Mert hát ő valóban nem lehet ott mindenki háta mögött, nem felelhet bárki trehányságáért. A repülőterek őrzése egyébként is a közlekedési minisztérium hatásköre, a polgári védelem felelős vezetői pedig olyan anonymusok, akikkel a rendszerváltás és az ország fennállása óta élő ember nem találkozott. Kiderült, hogy a vészhelyzetek kezelése végképp átláthatatlan, hiszen az átlagpolgárnak fogalma sincs róla, hol találna óvóhelyet, kitől kapna gázmaszkot stb., ha netán szükség lenne rá. A felelősök között éppúgy akad falusi bíró, mint vállalati igazgató. Egyszóval vannak emberek, akik megmondanák és megmutatnák és kiosztanák, csak éppen senki sem tudja, kik azok, hol vannak, és miért nem közlik a polgárral, mit tegyen, ha öt perce van arra, hogy elkaparja magát.

Csehországban valóságos felvásárlási láz tört ki az utóbbi hetekben, a gyártók alig győzik ellátni a piacot gázálarccal. Szlovákiában valahol raktárak mélyén hevernek a gázmaszkok, gyártani sem kell őket. Jutna mindenkinek. Szükség esetén. Tény, közölte a belügyminiszter, hogy senki sem számított ilyen helyzetre, és ha valaki számára is megnyugtatásként szolgál, a környező országokban hasonló a helyzet.

Az ember valahogy mégsem tud szabadulni a gondolattól, hogy a politikai csatározások mellett nem ártana működtetni is a rendszert, amely (állítólag) a polgárt szolgálja. Lehet, hogy rémhírt terjesztek, de ha Pozsonyra lepottyanna valami gyanús műtárgy, amely durran, szikrázik és füstöl, nem tudnám, a kádba ugorjak-e, vagy telefonáljak anonymuséknak. S így vagyunk ezzel vagy ötmilliónyian.