A mások pótléka

<p>Annak alapján, hogy Szlovákiában ki panaszkodik a leggyakrabban diszkriminációra, itt bizony a bíróknak kell elszenvedniük a legtöbb hátrányos megkülönböztetést. A legjobban pedig a Legfelsőbb Bíróság bíráit diszkriminálják &ndash; mi mással, a fizetésükkel.&nbsp;</p>

 

No nem mintha keveset keresnének, a bírók havi átlagbére 2751 euró, a Legfelsőbb Bíróságon pedig meghaladja a háromezret. Több száz „mezei” bíró és még néhány tucatnyi a Legfelsőbb Bíróságon azért érzi magát súlyosan diszkriminálva, mert néhány kollégájuk még többet keres. 2004-ben, a legsúlyosabb ügyeket és maffiapereket tárgyaló Speciális Bíróság létrehozásakor az egyik gond az volt, hogy egyáltalán ki fog ott ítélkezni. A bírók egyáltalán nem tülekedtek . Törvényt kellett elfogadni, hogy a speciális bírók havi pótlékot kapnak fizetésükhöz – az országos átlagbér kétszeresét. Ez sem segített. Ezért a parlament 2005- ben az átlagbér hatszorosára emelte a pótlékot, és ezután végre akadt is elég jelentkező. Az összes többi bíró 2009 májusában jelentkezett, amikor az Alkotmánybíróság – egyik legkínosabb döntésével – kimondta, hogy alkotmányellenesen lett létrehozva a Speciális Bíróság. Azonnal felbukkant 700 bíró, akiknek ugyan nem fűlött a foga ahhoz, hogy az országos maffiapereket tárgyalják, de évek múltán eszükbe jutott, hogy „a becsületükbe és méltóságukba gázoltak”, amikor az állam másoknak pótlékot adott, nekik meg nem. Ezért az „őket ért kárért” azt követelték, hogy az állam utólagosan fizessen nekik 70 millió eurót. Mivel csak kell ítélkezni valakinek a legsúlyosabb büntetőperekben is, 2009 májusában a Speciális Bíróság helyett létrehozták a Specializált Büntetőbíróságot. Bírái továbbra is kapnak pótlékot, de már nem az átlagbér hatszorosát, hanem a kétszeresét. De nemcsak ők – megkapják a Legfelsőbb Bíróság fellebbviteli tanácsának bírái is, akik a Specializált Büntetőbíróságról oda kerülő ügyekben döntenek. Viszont a Legfelsőbb Bíróság azon bírái, akik nem kapnak pótlékot, mert ilyen ügyekben nem döntenek, ismét diszkriminálva érzik magukat a mások pótléka miatt. Igazságot és azonos bánásmódot követelnek maguknak, de ezt nem a pótlék eltörlésével akarják elérni, nem, ők azt akarják, hogy nekik is fizessék ki. Igazságérzetük szerint ezt diktálja az azonos bánásmód elve…Ismerjük a találó megjegyzést: Nevetséges lenne, ha nem lenne ennyire szomorú… Az elmés mondás csakis valamilyen hasonlóan kínos ügy nyomán születhetett, mint a szlovákiai bírók pszeudodiszkriminációja.A szerző a Trend hetilap belpolitikai kommentátora
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?