Olvasókkal arról beszélgettünk, milyen érdekes az, hogy valaki valamit leír, és előfordul, hogy más meg teljesen mást ért alatta. Mintha mindenki egy kicsit magát olvasná.
A magyar szever
Igen, a szöveg befogadásának könyvtárnyi irodalma van. Egy csomó tudományos munka. Én is olvastam néhányat, mert érdekel a gondolatátvitelnek ez a különös titka. Most mégis egy film jut az eszembe, A halhatatlan kedves. Beethoven titkos szerelméről kapta a címét. Többször is megnéztem, mert az egyik kedvenc színészem, Gary Oldman játszotta a főszerepet. S van a filmben egy jelenet, amikor egy rajongója felkeresi a nem épp barátságos zeneszerzőt, hogy a szolgálatába álljon. Igyekszik őt megnyerni, elmondja neki, mennyire imádja a zenéjét, s hozzáértését bizonyítandó, elkezdi elemezni a mester egyik szimfóniáját. Hogy az milyen csodálatos! Eláradozza, hogy mi mindent, milyen nemes ideákat vél kiérezni a tragikusan hömpölygő zenezuhatagból. Beethoven némán figyeli, aztán megszólal. Az egészen másképp volt, mondja. Abban a zenében nem egy hősi lélek érzései tükröződnek, hanem egy kétségbeesett férfi keserűsége. Egy férfié, akinek találkoznia kell élete szerelmével, s tudja, hogy ha nem ér oda időben, a nő elmegy, és soha többet nem jön vissza. És vágtatnak a lovak, repül a kocsi, de egyszer csak vihar kerekedik. Már nemcsak az ostor csattog, hanem a villámok is, s a nagy égiháborúban hirtelen kitörik az egyik kerék. Nem tudnak továbbmenni, s a férfi ott áll a zuhogó esőben, rettegve, hogy későn érkezik (mi, nézők tudjuk, hogy így lesz, és a semmivé lett randevú miatt teljesen más, szomorú irányt vesz az élete). Hát erről szól az a zene.
Néha ilyen apró mozzanatokon múlik a jövő. Ha lett volna mobil, Beethoven odacsönget a halhatatlannak és hasta la vista, bébi (bocs, ez egy másik filmből van). De akkor meg sem születik az a szimfónia. Persze néha a mobil sem segít, összekuszálódnak szándékok és akaratok, és olyasmi születhet belőlük, amit senki sem sejtett, senki sem akart. S nemhogy a késő utókor, sokszor mi magunk sem értjük, hogyan és miért történt, ami megtörtént (ezt nevezzük tudományosan kontrafinalitásnak).
Ezen gondolkodom, s akkor szemembe ötlik egy kedves tanítványom, Attila csodálatos sora, egy ifjú férj üzenete asszonykájának.
„Az vagy nekem, mint szever 2 tavaszi betonszigete körül a púpava”
. A mondat betölti lelkem minden zugát! Aztán elképzelem a majdani kutatót, aki értelmezni próbálja ezt a szöveget. Még a púpavát talán csak megfejti, de a szever, ráadásul 2? De mit jövő! Hiszen ezt a jelenkori magyarországi olvasó sem értheti igazán, mert... Mert mindenki magát olvassa. S magát írja.
Ó, szever 2! Imádok magyar lenni. Szlovákiai magyar.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.