A magyar furcsa nyelv

Ekkor az apuka kitalált egy trükköt. Van itt a buszban egy hercegnő és egy majom, mondta. Melyik a majmocska? Az, aki az ölemben ül? Vagy ez, itt az ablaküvegben? A kislány zavarba jött, de aztán kivágta magát. Hát mind a kettő én vagyok! Az utasok hangosan nevettek. A nő is felvidult szívvel szállt le a buszról. Egész nap jó kedve volt, még dudorászott is almahámozás közben, ami már rég nem fordult elő, mert még almahámozás közben is a munkáján szokta törni a fejét. Szóval dudorászott, aztán almát evett, és akkor a kezébe került egy szlovák lap. Az egyik cikk címe rögtön szemet szúrt. „A magyar furcsa nyelv.” A nőnek, Hófehérke módjára, megakadt a torkán az alma, s bár nem ájult el, a szíve összeszorult. Eszébe jutott a régi délután, amikor egy pionírdelegáció tagjaként utazott Prágába. Hatan ültek a kupéban, s az út elején rögtön ismerkedni kezdtek. Te melyik iskolából jöttél? Mindenki megmondta. Ő is, hogy a Duna utcaiból, ami köztudottan a pozsonyi magyar iskola volt. Négy szlovák pionír ezt minden további nélkül tudomásul vette, és kérdezősködtek volna tovább, de az ötödik lány undorodó arccal, mintha legalábbis abba a barna masszába nyúlt volna, kijelentette, a magyar az egy olyan fuuuurcsa nyelv! Nagyon csúúúúnya nyelv, fuj! Én úgy utálom! Akkor a nő, bár jól nevelt kislány volt, azt gondolta magában, dögölj meg, de mert jól nevelt kislány volt, csak a következőt mondta: és te honnan tudod, hogy milyen a magyar nyelv? Hát a nagyi szokott régen úgy beszélni, de már nem, mert mondtam neki, hogy ne beszéljen ezen a csúnya nyelven, válaszolta a lány.

Nincs új a nap alatt, konstatálja a nő. Mert a címet nem az újságíró találta ki, bár feltehetőleg nem véletlenül választotta épp ezt a mondatot. Hiszen minden valamirevaló újságíró tudja, hogy a szónak hatalma van, s ezzel a hatalommal éppúgy lehet manipulálni, mint bármely más hatalommal. Nem, a mondat egy alapiskolás lány száját hagyta el. Kisebb koromban értettem magyarul, mondja, de már nem akarok sem érteni, sem tanulni, mert az már sok lenne a német, az angol és a spanyol mellett, amit nyelviskolában tanulok. Csak a nagyanyja kényszeríti („núti ma”), hogy tudjon magyarul.

A cikkben megszólaló öt dél-szlovákiai gyerek közül négynek beszél magyarul a nagymamája. Egynek az anyja is, de nem otthon. Két gyerek kimondja, hogy nem tetszik neki a nagyanyja nyelve. A nő bele sem mer gondolni, milyen napjuk lehetett a nagyiknak, amikor ezt olvasták.

Lampl Zsuzsanna