A légyvédelem fontosságáról

légy

Egyre kevesebb az olyan kérdés, amelyre létezik egyszavas válasz

Alma- és körtevirág illata hullámzott a levegőben, amikor Bandika és Ervin összetalálkozott a város szélén, éppen egy bezárt bazár mellett. Régi barátokként üdvözölték egymást, majd leültek a lépcsőre, cigarettára gyújtottak, és azt sem tudták, mivel kezdjék a beszélgetést. Bandika az állára húzta a maszkot, hogy dohányozni tudjon, Ervin viszont lyukas szájmaszkján keresztül tolta be a cigarettát a szájába. El is újságolta egyből, hogy már a kutyát sem meri levinni sétáltatni a parkba, mert azt olvasta, hogy a vírus állatokon keresztül is terjed. Az ő találkozásaikat pedig néha nagyon nehéz megakadályozni, mármint a kutyákét. Főleg ilyenkor, tavasszal. Bandika legyintett: tudom, hogy magának a kutya is ember, de én a múltkor elhatároztam, hogy a lakásban elgémberedett lábaimat megmozgatom egy picit a természetben, hát kiballagtam az erdőbe. Hazaérve vettem észre, hogy a lábamba beleharapta magát egy kullancs. Egyből rohantam is volna a szomszéd utcában lakó orvos ismerősömhöz, aztán eszembe jutott, hogy a hatóságok nem ajánlják a találkozást, az orvos meg ugye elég sok beteggel találkozik, ha akarja, ha nem.

Gondoltam, hát ezzel magam kell megbirkózzak. Rákerestem az interneten, hogyan kell kiszedni a kullancsot. Írták is, hogy bekenni Nivea krémmel... ebben két cikk is egyetértett. Aztán az egyik azt javasolta, az óramutató járásával megegyező irányba kell kicsavarni a kullancsot, a másik meg azt, hogy a mutató járásával ellentétes irány a helyes. És hogy csinálta végül? – kérdezte elképedve Ervin. Bandika el is mondta, hogy mivel neki csak digitális órája van, nem tekerte semerre, de még be sem krémezte, csak kihúzta egy szemöldökcsipesszel.

Persze azóta már a természetbe sem mer kijárni sétálni, mert nem tudja, mi a jobb, egy elgémberedett kullancsmentes láb, vagy egy el nem gémberedett kullancsos.
Ervin bólintott: bizony, egyre kevesebb az olyan kérdés életünkben, amelyre egyszavas választ lehetne adni. Ott vannak például a méhek. Mi van a méhekkel? – dobta a csikket a bazár előtti szemeteskosárba Bandika. Ervin elmondta, hogy a szlovák kormány azt tervezi, védett fajjá nyilváníttatja a méheket. Egy bogarológus meg a múltkor azt mondta egy interjúban, hogy nem is a méhek a leghasznosabb beporzók, hanem a legyek.

Na most akkor kérdezem én, nem egy légyvédelmi hivatal létrehozását kellene inkább sürgetni? Bandika bólintott: dehogynem, hisz már Hamlet is azt kérdezte a Shakespeare-drámában, hogy „legyek, vagy ne legyek?” Persze Arany János másképp fordította, de az ilyen fajta biodiverzitást a műfordításokból sem kell kiirtani.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?