A kölcsönösség jegyében

Sólyom László, Magyarország új államelnöke beiktatása után egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy elkötelezze magát a határon túli magyarok kettős állampolgárságának rendezése mellett. A Magyar Távirati Iroda által nyilvánosságra hozott nyilatkozatában majd a Duna Televíziónak adott interjújában világosan kimondta, a kettős állampolgárság a határon túli magyarság legitim igénye, és az európai normákkal jogilag a legkisebb mértékben sem ütközik. „Minden ellenkező híreszteléssel szemben áll – állapította meg a MTI-nyilatkozatban –, hogy az EU bármilyen jogi kifogást támaszthatna. Ilyen akadály nem létezik, az unió több tagállamában ismert és alkalmazott a kettős állampolgárság intézménye.”

Mindezt persze eddig is tudtuk, annak ellenére is, hogy némely liberálisok és szocialisták az evidenciát minden lehető eszközzel megpróbálták elhomályosítani. Persze a liberálisok és a szocialisták közt is akadtak, akik elfogadták a tényeket. Kis János vagy Szili Katalin a kettős állampolgárság kérdésének árnyaltabb megközelítése és végső fokon elfogadása mellett érvelt.

Az a tény azonban, hogy a köztársaság elnöke veti fel ismét a kérdést, aki egy személyben az Alkotmánybíróság volt elnöke, a Velencei Bizottság tagja, német és angol nyelven is publikáló, nemzetközileg elismert jogász, a kérdést új megvilágításba helyezheti. Annál is inkább, mivel Sólyom László, bár a kérdés jogi vonatkozásait egyértelműnek tekinti, szükségesnek látja, hogy az esetleges bel- és szomszédságpolitikai, gazdasági, ideológiai következményeket is elfogulatlanul és tudományos alapossággal megvizsgálja, illetve szakértőivel megvizsgáltassa, magyarán a kormánypártok által felvetett korábbi kifogásokat is tárgyilagosan mérlegelje.

Ezzel az igénnyel az alapvetően jobboldali indíttatású Sólyom László egészen közel kerül az alapvetően liberális indíttatású Kis János Élet és Irodalomban megfogalmazott nézeteihez. Azaz az államelnöki állásfoglalás nyomán olyan megközelítésmód lehetősége bontakozik ki, mely a szemben álló politikai táborok erkölcsileg meghatározó személyiségeinek (s távlatilag talán a teljes politikai nyilvánosságnak) közös kiindulási pontot jelenthet.

Mivel a magyarországi politikai csatározások neuralgikus pontja a kulturális és a politikai nemzet fogalmának szembeállítása, a kettős állampolgárság, mely a szembeállítás megszüntetésének a talán leghatékonyabb eszköze, lehetőséget teremtene arra is, hogy a magyar politikai közélet közelebb kerüljön a Sólyom László által elnöksége legfontosabb kihívásának tekintett politikai célkitűzés eléréséhez: a pártok közti engesztelhetetlen gyűlölködés fokozatos felszámolásához, ahhoz hogy mi, határon túli magyarok többé ne a viszály almája, hanem a magyar államhatá-rokon belüli nemzeti egység valamiféle kovásza lehessünk.

A kisebbségi kérdés megoldásának persze vannak más lehetőségei is, mindenekelőtt a területi és kulturális autonómiák rendszere. A kétféle megközelítésmód azonban korántsem zárja ki, inkább feltételezi egymást. Mindkettő a magyarság és a környező államok többségi népességei közti harmonikus együttműködés, a kölcsönösen előnyös megoldások irányába mutat. E pillanatban a kettős állampolgárság megvalósításának jobbak az esélyei. A kettős állampolgársággal járó biztonságérzet azonban a maga rendjén fokozatosan oldhatja azokat a görcsöket, melyek a határon túli magyar közösségek utódállamokba való politikai integrációját csaknem egy évszázadon át lehetetlenné tették, illetve megnehezítették, az akadályok elhárulásával pedig a mély kettős kötődés olyan formái alakulhatnak ki, melyek az autonómiák kialakítása elől is elháríthatják a jelenleg legyőzhetetlennek tűnő akadályokat.

Ezért Sólyom László megközelítésmódja fordulatértékűnek bizonyulhat. Ami ezt az álláspontot a korábbi jobboldali megközelítésmódoktól megkülönbözteti, s egyebek közt a Kis Jánoséhoz közelíti, az az, hogy a kérdést – annak jogi kifogásolhatatlanságára alapozva – nem a többi érintett, illetve érdekelt fél véleményének figyelmen kívül hagyásával, azaz kvázi önkényesen, hanem a felek közti egyeztetésekkel látja rendezhetőnek. „Ebben a kérdésben nem kötelességünk az Európai Unióval egyeztetni – mondja –, viszont látni kell, hogy nem pusztán jogi kérdésről van szó, s ezért a szomszédos államokkal párbeszédet kell folytatnunk. Meg kell értetni, hogy miről van szó.”

Ez az igény nemcsak méltányos, hanem az egyedül ésszerű is. Hiszen a kisebbségi kérdés megoldásának, amely a legeltökéltebb magyarországi támogatás birtokában is elsősorban a szomszédos államok közvéleményének alakulásától, a kölcsönös bizalom légkörének megszilárdulásától függ, továbbra is csak a párbeszéd lehet az alapja.

Arról nem is beszélve, hogy e pillanatban a párbeszéd feltételei a lehető legkedvezőbbek. Ami minket, romániaiakat illet, az egyetértésnek aligha lehet komoly akadálya, hiszen Basescu elnök a választási kampányban, mely elsősorban a romániai magyarság támogatásának köszönhetően volt sikeres (az RMDSZ által támogatott Nastaséval szemben), világosan a romániai magyarok kettős állampolgársága mellett foglalt állást.

Sólyom László tehát ebből a szempontból sincsen egészen egyedül.

A szerző egyetemi tanár, írása a Magyar Hírlapban jelent meg