A kokárda volt a közös

Azt kívánjuk Európa népeinek, hogy hulljon le szemükről a hályog, hogy lássák és értsék: keresztény kultúra nélkül nem lesz szabad élet Európában, keresztény kultúránk megvédése nélkül elveszítjük Európát. Vegyék észre, hogy egy liberális európai birodalomban mindannyian elveszítjük a szabadságunkat!

(Orbán Viktor március 15-i beszéde a Múzeumkertben)

Volt már olyan március 15-i beszéd, amely lemoszkvázta Brüsszelt, ezúttal azonban emelkedettebb hangnemben szónokolt a magyar kormányfő, aki a visegrádi együttműködés jegyében a történelmileg különleges lengyel–magyar kapcsolatokra koncentrált, olyannyira, hogy Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is felszólalt a budapesti ünnepségen. Lengyel, magyar jobboldal tehát két jó barát, tandemjük pedig a nyugat-európaitól eltérő hangsúlyú, gyökerű Európa-képet kínál, amelyben az antikommunizmus, a globalizációkritika, a keresztény kulturális örökség védelme áll a középpontban. Ez a világkép Európa hanyatlásáról beszél, elsősorban a bevándorlás bátorítása, mi több, koncepciója és gyakorlata miatt. A magyar–lengyel ajánlat a nemzetállamok erős szövetségén alapuló kontinens konzervatív vízióját támogatja az Európai Egyesült Államok álmával szemben. Birodalom (azaz szorosabb integráció) helyett nemzetekben (azaz önállóságban) gondolkodik.

Új kezdetet akarunk, hogy megállítsuk Európa hanyatlását, véget vethessünk az Európai Egyesült Államokról szóló lázálmoknak, hogy Európa újra az európaiaké lehessen.

(Orbán Viktor)

Orbán ünnepi beszéde azért persze nem volt EP-kampánymentes, mégis feltűnő visszafogottsággal maradt elméleti síkokon a kritika. Nem nevezte meg a felelősöket, a szembenálló oldal/terv/vízió gazdáit, végrehajtóit, frontembereit. Hogy úgy mondjam: ez nem egy plakátbeszéd volt Junckerrel, Sorossal, Timmermanssal, brüsszeli bürokráciával. Hogy mi lehetett a visszafogottság oka az ünnep emelkedettségén túl? Nyilvánvalóan az Európai Néppárt kontra Fidesz kizárási/maradási konfliktus napokban várható robbanása vagy megoldása Manfred Weber EPP-frakcióvezető budapesti CEU-támogató, zsinagógalátogató, szimbólumokkal és üzenetekkel teli kompromisszumkereső útját követően. A kivárás pillanataiban lett egy olyan március 15-énk, amely az európai politikai háború orbáni fegyvernyugvását (jó, vaktöltényes hadgyakorlatát) sugallta a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján, legyen is bármily különös ez ellentétpár.

Átkozott rablóbanda uralkodik fölöttünk. Pocsék világot teremtettek! Ha nem is ellenségem, de legfőbb ellenfelem ez az ördögfajzat kormány. Orbán ma nem a keresztény Európát védi, hanem tisztességtelen, barbár, mocskos politikáját próbálja eltakarni a kereszténység zászlóra tűzésével. 

(Gyurcsány Ferenc DK-elnök március 15-i beszédéből)

De nem úgy az egyesült magyar ellenzék, azaz az „Ellenállás” politikai karanténból kiengedett (oké, korábban is csak laza szalagkorláttal volt körbekerítve) nagyágyúja, a radikális kormánykritika nagyotmondója, DK nevű közéleti szektájának élén immár családi duóban támadó Gyurcsány Ferenc, aki arkangyalként száll szembe a felcsúti patással. Ünnepi show-műsora verbális látlelet arról a hangulatról, amely a magyar balliberális ellenzéki térfélen uralkodik éterben, tévében, interneten, utcán. Ez a hangulat valószínűleg a feltámadó Petőfit is félrelökné ósdi nemzeti érzései miatt. Ez a hang a sorvadás és vegetálás frusztrált kiáltása.

A sok beszéd helyett néha érdemes a kokárdánál maradni: a kokárda szép, tiszta, hősi és emelkedett szimbólum, és nem fog rajta semmiféle március 15-i szónoki hőbörgés vagy taktikázás. Volt, van és lesz nekünk, mindannyiunknak.