A kínai megabuborék vége?

A kínai gazdaság a piaci reformok 1978-as beindítása óta a modern történelem leghosszabb és leggyorsabb növekedését és felzárkózását tudhatja magáénak. Ez a legnagyobb és leggyorsabb ipari forradalom is egyben, és a jelzők valószínűleg igazak az urbanizációra, meg egy sor más folyamatra is. Röviden, ez a leggyorsabb modernizáció, amely a világ második gazdasági hatalmává, de első számú műhelyévé tette Kínát (az ipari termelésben 2011-ben előzte meg az Egyesült Államokat). A szárnyalást a 2008-as világméretű pénzügyi válság sem tudta megakasztani, s a gazdasági növekedés még most is csak 7 százalék környékére látszik „lassulni”.A növekedést 2008-ban azonban csak kormányzati túlköltekezéssel, és ami ennél is fontosabb, egy masszív monetáris lazítással sikerült megmenteni, ami óriási hitelkiáramláshoz, a növekedést jóval meghaladó tempójú eladósodáshoz, továbbá hatalmas ingatlanpiaci buborék kialakulásához vezetett. A növekedés tehát fenntarthatatlanná vált, s ezt már nemcsak a nyugati elemzők és a média mondja, de a kínai pártvezetés legmagasabb képviselői is elismerték. A lakásárak például gyorsabban nőttek az elmúlt években, mint Amerikában a válság előtt, és a többség számára elérhetetlenül magasra törtek, meghaladva az éves jövedelem 11-szeresét, de egyes nagyvárosokban, mint Peking vagy Sanghaj, a 23-szorosát. Összehasonlításként: a lakásárak Tokióban az éves jövedelem 15-szörösét, Amerikában 5–6-szorosát tették ki az ingatlanlufi kipukkanásakor (1990-ben illetve 2006-ban). Kínában nem az a probléma, mint Amerikában volt: az emberek nem adósodnak el mértéktelenül jelzáloghitelekkel, de nem is tudják megvenni az újonnan épült méregdrága lakásokat. A becslések 60–65 millió üresen álló ingatlanról szólnak, az internet tele van a kínai szellemvárosokról készült videókkal. A helyzet a hatalmas ingatlan- és infrastrukturális beruházásokat megvalósító és ezért a bankoknál eladósodó helyi kormányzatok és a velük sorosan összefonódó vállalatvezetői elit számára jelent igazán rizikót. A központi államadósság alig a bruttó nemzeti termék (GDP) ötöde, de ha hozzászámoljuk a helyi kormányzatokét, már 50% fölé nő. Egyes becslések szerint (hivatalos statisztikák nem léteznek vagy hírhedten megbízhatatlanok) a különböző célalapokban elrejtett beruházásokat finanszírozó helyi adóssággal együtt már 70% fölé nő a mutató. Hozzászámolva a magánvállalatok és lakosság adósságát, a teljes adósság már jóval a GDP 200 százaléka felett járhat, ami fejlődő országoknál rekord, de meghaladja nem egy fejlett állam szintjét is, ráadásul az elmúlt öt évben robbanásszerűen nőtt. Ez, a még szlovákiai mércével is hihetetlenül korrupt helyi párt, vállalati és pénzügyi elitek által összehozott fenntarthatatlan száguldás fékeződik most le, bedöglesztve a világgazdaság motorját. A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója