A kilencvenöt éve újra és újra „eldördülő” černovái sortűz

A tragikus černovái sortűznek 1907. október 27-én és az azt követő napokban összesen 15 ember, az azóta eltelt 95 esztendőben pedig a szlovák történetírás, közgondolkodás és politika egy része esett áldozatul. A vérengzésre máig nincs és nem is lehet igazi emberi és erkölcsi magyarázat, ez azonban senkit sem jogosít fel a felelőtlen történetírói vagy politikusi manipulációkra.

A ma Rózsahegyhez tartozó Černová katolikus gyülekezete és plébánosa, Andrej Hlinka 1905-ben új templom építésébe kezdett. Hlinka az 1906-os választásokon Rózsahegyen Vavro Šrobár képviselőjelölt mellett korteskedett. Párvy Sándor szepesi püspök emiatt felfüggesztette papi funkcióinak gyakorlása alól, a bíróság pedig izgatásért kétévi államfogházra ítélte. Közben elkészült a templom, s a helyiek ragaszkodtak ahhoz, hogy Hlinka szentelje fel. Engedélyt kértek Párvytól, hogy Hlinka ott lehessen a szentelésen. Erre Hlinka is hajlott, ám később morvaországi előadókörútra ment. Amikor esperese értesítette a szertartás időpontjáról, a Morván túlról már azt válaszolta, nem hajlandó elmenni. Csakhogy a gyülekezet erről mit sem tudott, s az egyházi vezetéstől továbbra is követelte Hlinka jelenlétét. Egyre nőtt a feszültség. Amikor a helyiek nem akarták a faluba engedni a szentelésre érkező egyházi és világi személyeket, Ján Ladiczky csendőrmester a tömegbe lövetett. Kilencen a helyszínen meghaltak, hatan az incidens után haltak bele súlyos sérüléseikbe.

Idén csak az SNS és a PSNS „domborított” Černován. A PSNS koszorújával a „magyar terror áldozatai” előtt adózott kegyelettel, suttyomban, nehogy a „valódaiknak” találkozniuk kelljen Malíkováékkal, akik az áldozatokért bemutatott szentmisét hallgatták. Slota meg sem jelent. Richard Hulin PSNS-alelnök szerint a faluban 1907-ben „éheztetés és etnikai tisztogatás” folyt és „a magyar turulok ma is a szlovák sasokra támadnak”. A KDH vezetői ellenben hiányoztak, pedig eddig rendszeresen megemlékeztek a tragédiáról. Résztvevők és távolmaradók ugyanannak a csúsztatásnak a foglyai. Malíková és Hulin azért (is) megy el, hogy a „magyar csendőrgolyókról” szóló csúsztatással újra a „magyar veszélyre” figyelmeztessen, a KDH pedig talán azért nem, mert a tragédiából a lódítás miatt inkább csak a „magyar csendőrgolyóra” emlékeznek, ami a KDH-nak belpolitikailag most kényelmetlen lehet.

A politikait történetírói csúsztatás alapozta meg. A szlovák történészek egy része itt is arra alapozott, mint több más esetben: ami kedvezőbb megítélésű az 1918 előtti közös történelmünkben, az „uhorský” („magyarországi”), ami nem, az „maďarský” (a magyar etnikumhoz kapcsolódó). A Tiso-féle szlovák állam hivatalos történetírója, František Hrušovský magyar („maďarskí”) csendőröket emleget. Az ő „hagyományait” követi Milan S. Ďurica is, aki az Eva Slavkovská oktatási minisztersége (1994–1998) idején kiadott, szakmai körökben felháborodást keltő könyvében (Dejiny Slovenska a Slovákov, SPN, 1995) azt írja, hogy „a hívek összegyűlt tömegébe magyar („maďarskí”) csendőrök lőttek”. Érdekes, hogy az elismert szlovák történész, Dušan Kováč sem fogalmaz másként a Česi, Slováci a dejiny c. könyvében (AEP, 1997), szintén „magyar („maďarskí”) csendőrök brutalitásáról” tesz említést. A csúsztatás makacsul tartja magát.

De honnan veszem, hogy manipulációról van szó? A legendára Roman Holec, a Komenský Egyetem Bölcsészkara szlovák történeti tanszékének oktatója világít rá közvetve a černovái tragédiáról írt monográfiájában (Tragédia v Černovej a slovenská spoločnosť, Matica slovenská, 1997): „A végtelenségig ismétlik a semmivel sem igazolt nacionalista színezetű állításokat a vérengző magyar („maďarských”) csendőrök védtelen szlovák áldozatairól és további legendákat, amelyek éppenséggel csak hamis történelmi tudat kialakulásához járulhatnak hozzá”. (Holec egyetemi előadásain több magyar csoporttársammal együtt hallhattam, hogy a tömegbe javarészt szlovák származású és/vagy nemzetiségű csendőrök lőttek, igaz, parancsra, de a könyvben ezt így leírva nem találtam meg.) Az egyetemi oktató rámutat, hogy a Szlovákiából származó budapesti történész, Szarka László a közelmúltban olyan levéltári forrásokat is felhasznált a černovái tragédia leírásakor, amelyeket szlovák kollégái mindaddig fel sem kutattak, noha a dokumentumokat a Szlovák Nemzeti Levéltár őrzi. A černovái tragédia évek óta nemzeti emléknap. Egyelőre a torzító nemzeti emlékezeté.