A Holjenčík-szisztéma

<p>Még ha vissza is rendeződne minden a 2016-os szintre a szlovákiai energetikai ágazatban, egy dolog már megmásíthatatlan. Már soha nem fogunk olyan keveset tudni az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) összefonódásáról a Jozef&nbsp;Holjenčík&nbsp;Systems céggel (JHS), mint amilyen keveset mostanáig tudtunk.&nbsp;</p>

Holjenčík 1998-ban alapította a JHS-t, de állítólag 2007-től, amikor az Árszabályozási Hivatal, majd később az Árszabályozási Tanács elnöke is lett, szóval azóta „semmi köze” saját cégéhez. És állítólag végképp nem profitált a JHS abból, hogy Holjenčík vezette az Árszabályozási Hivatalt. Azonban nagyon furcsán „nincs semmi köze” az egyik legfontosabb hivatal elnökének a JHS-hez. Először is gyakran felkereste a „semmi közöm hozzá” céget, és amikor megadta elérhetőségeit, mindig a cég hivatalos emailcímét tüntette fel (például a Szlovák Becsüsök Kamarájánál, az igazságügyi minisztériumban, a Szlovák Műszaki Egyetemen). És Holjenčík zsebében csörög a mobiltelefon, ha valaki a JHS hivatalosan feltüntetett mobiltelefonos elérhetőségét hívja. Holjenčík tömör választ adott arra a kérdésre, hogy létezik, hogy egy olyan cégnek a mobiltelefonját használja, amelyhez tíz éve „semmi köze”: „Kölcsönkaptam a telefont” – mondta. 

Egy 2015-ös bírósági jegyzőkönyv is igazolja, hogy az Árszabályozási Hivatal elnöke a JHS cég képviseletében (amelyhez, mint tudjuk, „semmi köze”) vett részt egy tárgyaláson. A bírósági jegyzőkönyv szerint a becsüs szakértői jelentést a JHS cég részéről maga Jozef Holjenčík készítette. 
Múlt héten nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen az Árszabályozási Hivatal elnöke azt a tanácsot adja az energetikai szektorban vállalkozóknak, hogy becsültessék fel újra cégük vagyonát, mert a változások alapján a hivatal megemelheti a lakossági vízdíjakat. Amellett, hogy Holjenčík itt teljesen kiesett az állami hivatal vezetőjének szerepéből, még fennáll a gyanú is, hogy ezen a javaslaton a JHS cég is jócskán nyert, mert a cég becsüsei végezték az újrabecslést, de persze a JHS-hez Holjenčíknek „semmi köze”. 

Sokatmondó, hogy már nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti politikusok is mondogatják, hogy büntetőeljárást kellene indítani az ügyben. 

„Ebben az esetben Holjenčíknak nehéz élete lesz”, mondta az eljárás megindításáról Bugár Béla, a Híd elnöke. Csak hát hogy lehetne nehéz élete annak, aki tíz éven át kiszolgálta a kormánypártot? Hogy vonnák őt felelősségre azért, hogy létrehozott egy olyan „szisztémát”, amelyből hasznot húzott, amikor ez egy jóval jövedelmezőbb „szisztéma” részeként működött, amelyből a Smer részvényesei és szponzorai húztak hasznot? 

Fero Múčka közgazdász pontosan fogalmazott, amikor azt írta : „A párt elnökének köszönhetően tíz évig a Smer emberénél volt az aranytojást tojó tyúk ketrecének kulcsa. De ez még nem minden. Holjenčík pontosan tudja, hogy ki mindenki szedte meg magát az energetikai ágazatban, és erről bizonyítékai is vannak”. 

Úgyhogy Holjenčík elleni bizonyíték nem fog előkerülni, amíg a mostani kormány hatalmon van. Tudja ezt mindenki, még Bugár Béla is. 

A szerző a Trend hetilap kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?