Nem tudom, fogynak-e a dél-tiroli németek vagy a finnországi svédek, milyen demográfiai mozgás tapasztalható Svájcban, sorvadóban vannak-e a lengyelországi németek vagy a bulgáriai törökök. Azt azonban tudom, hogy Szlovákiában tíz év alatt hivatalosan eltűnt közel ötvenezer magyar.
A hivatalnok gondjai
Nem tudom, fogynak-e a dél-tiroli németek vagy a finnországi svédek, milyen demográfiai mozgás tapasztalható Svájcban, sorvadóban vannak-e a lengyelországi németek vagy a bulgáriai törökök. Azt azonban tudom, hogy Szlovákiában tíz év alatt hivatalosan eltűnt közel ötvenezer magyar. Azt is, hogy húsz év alatt ez a szám még riasztóbb, hiszen az 1991-es népszámláláskor is kevesebben voltunk vagy harmincezerrel. Ez együtt nyolcvanezer lélek az elmúlt húsz esztendő során. Azt is tapasztaljuk, hogyan viszonyul ehhez a tényhez az ország. Leginkább sehogy. Egy-egy politikus ugyan – elég szerencsétlenül és otrombán – bele-belekap a témába, de úgy általában nagy a lapítás. A kormány nem mond se át, se bét, mégcsak nem is sajnálkozik. Azt kell hinnem, titokban örül, csak nem mondja ki.
A riasztó jelenséggel párhuzamosan az állam képviselőjét, Chlebo államtitkár urat az a probléma gyötri, hogy Magyarország a kedvezménytörvénnyel diszkriminálja a szlovákiai szlovákokat, mi több, „nacionalizálja” Közép-Európát. A magyar állam izgat és indulatokat szít, mert szeretné megállítani azt az asszimilációt, amelyet a hivatalos Szlovákia szemrebbenés nélkül eltűr, s a mély hallgatásból következtetve tolerál. Pedig Chlebo úr és kenyéradói valószínűleg tisztában vannak vele, hogy nincs az a kedvezmény, amely megállíthat, legfeljebb lassíthat egy több évtizede tartó eróziót, ha a kisebbség számára nem biztosított a ha-tárokon belül a társadalmi béke. Magyarán: a jó közérzet. 1998 szeptemberétől kétségtelenül javult valamelyest a közérzetünk, de ez édeskevés. Egy kormányzati ciklus alatt nem lehet csodákat művelni. Az önkívületi boldogság állapotába meg végképp nem tudjuk magunkat beleringatni, ha ennek a kvázidemokratikus koalíciónak a kormányzási idejében az ország „új” közigazgatási felosztása – minden nemzetközi egyezménnyel ellentétben – ismét csak a mi rovásunkra történt. Azt hiszem, inkább ennek kéne nyomasztania az állami hivatalnok urat. Az anyaország önzetlen gesztusa ugyanis csak azok igazságérzetét és önérzetét birizgálja, akik tulajdonuknak, jobbágyaiknak tekintenek bennünket, nem egyenrangú polgártársaiknak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.