A hét eseménye Kopcsay és Szombathy szerint

Az utóbbi napokban ugyanis Trump meglehetős ignoranciáról tett tanúbizonyságot az EU-val kapcsolatban. Szavait mintha egy konspirációs webről szedte volna: brexit? Remek dolog. Az emberek és az államok is saját identitást akarnak. A NATO fontos, de elöregedett. Trump be akarja szüntetni a Moszkva-ellenes szankciókat, és még nem döntötte el, hogy Merkelnek higgyen-e (aki elbaltázta a migránsügyet) vagy Putyinnak. Lehet, hogy ez csak az amerikai felfuvalkodottság megnyilvánulása Európával szemben – mint amikor Liv Ulmannt karácsonyi partira hívták meg az USA-ban, ahol svéd zászlós díszítéssel akartak kedveskedni a világhírű színésznőnek, csak éppen az a részlet kerülte el a vendéglátók figyelmét, hogy Ulmann nem svéd, hanem norvég. 

De lehet, hogy csak kereskedői pragmatizmusról van szó, amivel Trump és a hozzá kötődő üzleti körök vissza akarják adni Amerikának a dicsőségét. A Fehér Ház új lakója nem véletlenül emlékeztette az Uniót, hogy az csak egy üzleti szövetség, ami kizárólag azért jött létre, hogy lekörözze Amerikát. Így aztán nem is lehet csodálkozni azon, hogy Trump nem viseli szívén az EU sorsát.

Nos, ilyen időket élünk. A humanisták és jogvédők támadások és nevetség tárgyai a szociális hálókon, és a gyűlölet, amely Trumpot a mai pozíciójába emelte, s amely a világot mozgatja, még nagyobb probléma, mint az új elnök valódi képessége civilizációnk tönkretételére.

Itthon is hasonló a helyzet. Még a politikusoknak sem az elolvasott könyvek, a művészet, a kultúra vagy a műveltség imponál, hanem a katonai rangok. Egy Danko, kapitányi tisztséggel, talán már nemzetébresztőként, az újkori Milan Rastislav Štefánikként fog szerepelni a képeken. Már csak a harmadik név hiányzik. Egy ezredesi rangú filozófus talán meg tudná válaszolni a kérdést, hogy az emberi ostobaság vajon tetőzik, majd végre elkezd visszaesni, vagy még súlyosabb károkat ejt…

MÁRIUS KOPCSAY, a SME publicistája

-------------------------------------------

A hét legfontosabb nemzetközi eseménye: konzervatív-liberális összefogással Antonio Tajani személyében új, rutinos jobboldali elnököt választott az Európai Parlament. A szövetség komoly EU-reformra készül, de ezzel még várjunk. Ami viszont borítékolható: a távozó német Martin Schulznál rosszabb aligha lesz az utód. 

*  *  *

A legérdekesebb magyar közéleti hír az olimpiaellenes mozgalom színrelépése, pontosabban a Momentum nevű generációs valamié, amely a „Nolimpia” kampányindulását jóval profibban prezentálta annál, hogy higgyek a mesében néhány elégedetlen magyar fiatal összehajolásáról; ha így lenne, miért az utolsó pillanatban jöttek elő, amikor már jóval nehezebb a budapesti pályázat ellen fellépni, mint egy éve lett volna? Sokkal inkább egy generációs alapú politikai párt felépítésének kísérletét érzékelni az ellenzéki kvázibaloldalon. Ugyan nem vagyok olimpiarendezés-mániás, sőt, de ez a műcivil jajdefiatalos antré az elit unatkozócsemete-lázadásának tűnik. Olyanoké, akik már most deklaráltan politikusok akarnak lenni, pedig a közéleti aktivitás nem generációs kérdés és jó, ha olyanok állnak politikusnak, akik előtte már voltak mások is egyetemistán kívül. Nem tartom a politikát professzionális szakmának, szolgálatnak tartom, amiből ki is kell szállni néha és hitelesebb némi tapasztalattal beszállni, nehogy elszigetelődj a valóságtól. 

És a budapesti olimpia? Én kezdettől egy népszavazást tartanék jónak róla. Politikai ciklusokon átívelő nemzeti ügyeket ezzel kellene szentesíteni.

SZOMBATHY PÁL publicista