A hálás téma

Jelenleg két – politikai szempontból is artikulálható – oktatási téma van a köztudatban, a kisiskolák sorsa és a magyarórák száma az alsó tagozaton. Ezekre reagálni kell, amint azonban az elmúlt bő két évtized mutatja, az oktatás csak akkor éri el a politika, a civil szféra és a társadalom ingerszintjét, amikor petíciózni és tiltakozni lehet. Sajnos. Mert ilyenkor csak a „Mentsük meg az iskoláinkat!” jellegű zsigeri válaszok születnek, általában minden elemzés, háttértanulmány nélkül. Ezt mutatja az is, hogy a beszámoló szerint a konferencia nagyrészt arról szólt, kinek kell eljuttatni a tiltakozásokat, hogy bármilyen hatásuk legyen. Valójában azt sem tudjuk, mit akarunk megmenteni, és aztán mihez kezdjünk vele. Ez abból derül ki, amit Fodor Attila mondott: „Nincsenek háttérintézményeink, ahol a kisebbségi magyar oktatásban zajló folyamatokat térképeznék fel, az állami intézetekben pedig alulprezentáltak vagyunk. Kevés szakmai anyag készült a témában, s holott ezek nyilvánosak, mégis kevéssé ismertek”. Nézzük az állításokat. Hogy 26 évvel a rendszerváltás után nincsenek megfelelő oktatási háttérintézményeink, az az egész szlovákiai magyar társadalom sara. Természetesen a fő ludas a magyar párt, most már két magyar párt, amely(ek) ezek megalapítását nem segítették elő, amikor megtehették volna. Igaz, 2010 után létrejött az állami pedagógiai központ kihelyezett komáromi részlege, amely a magyar nyelvű oktatásra fókuszál, de az ott dolgozó négy embertől nem várható el komplex program kidolgozása.

De nemcsak a pártok bűne, hogy itt tartunk, hanem a civil szféráé is, szélesebben véve a szlovákiai magyar társadalomé. Ezt mutatja ez a konferencia is, ahol a felvetett problémákra egyetlen válasz érkezik: a tiltakozás. Pedig van civil szervezet is, amely foglalkozik vagy foglalkozhatna az oktatással, és komplex választ, stratégiát is kidolgozhatna. Egyik a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség, a másik a somorjai Fórum Intézet, de egyik honlapján sem található olyan stratégiai dokumentum, amelyik utat mutatna. Pedig erre valószínűleg pénzt is lehetne szerezni, nem beszélve arról, hogy mindkét szervezet „nemzeti jelentőségű intézmény”, vagyis a magyar kormánytól is komoly támogatást kap.

Iskoláink helyzete téma marad, de jó lenne, ha nemcsak konferenciákban és petíciókban merülne ki az érdeklődés, hanem – ha megoldás nem születik is gyorsan – elkezdődne a munka, aminek a végén választ kaphatnánk arra, milyen változásokon kellene átesnie a kisebbségi oktatásnak, hogy művelt, versenyképes fiatalok kerüljenek ki a nemzetiségi iskolákból.