A gödör

<p>Még mindig nem értem azokat a civil aktivistákat, akik sajtótájékoztatót sajtótájékoztatóra szerveznek, hogy elérjék: ne épüljön mélygarázs a pozsonyi vár alatt. Pontosabban a vár mellett. Pontosabban mélygarázs a vár mellett, felette barokk jellegű kerttel.&nbsp;</p>

Azt ugyan értem, hogy szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy egy olyan kaliberű műemlék alá (vagy mellé), mint a pozsonyi vár, talán nem biztos, hogy éppen mélygarázst kell építeni, de már ez is sántít. Meg azt is értem, hogy a szlovák parlament vezetése nem jól kommunikálta a projektet. Mert ugye állítólag már az első Fico-kormány idején tudták, hogy lesz garázs. És bár a pozsonyi építkezéseket szemlélve gyakran tűnhet úgy, hogy az ötletgazdák gondolnak egyet hétfőn, kedden meg kiküldenek valahova egy bágert, amely ünnepélyesen elkezd bágerezni, a vár melletti garázzsal ez nem így volt. Most ott tartunk, hogy a vár mellett van egy hatalmas gödör. Vagyis a folyamat innentől fogva irreverzibilis stádiumban van, magyarul visszafordíthatatlan.

A kibányászott földből előkerült ókori leletekről megtudtuk, hogy bár leleteknek minősülnek, kiállítani igazából nincs mit, mert csak egykori épületek alapjairól vagy falrészeiről van szó, továbbá vakolatdarabokról, érmékről. A területen a középkorban több száz évig kőfejtő volt, tehát ott már akkor mindent szétbányásztak, amit lehetett. Az épületrészek egyébként a legrégebbi falazott európai építmények közé tartoznak, figyelmeztetnek a régészek. A gödörnek köszönhetően tehát ismét megtudtunk néhány értékes adatot a múltunkról. De a gödör ki van ásva. Úgy, ahogy most van, nyilván nem maradhat. Ha nem épül meg a garázs, akkor mi legyen vele? Temessék be? Ássanak tovább?

Kicsit úgy érzem, az egész civil tiltakozásban több a hagyományos fővárosi Smer-ellenesség, mint az igazán komolyan vehető szakmai érv (remélem, tévedek). De nézzük csak meg a várat, a várdombot, nézzük meg műemlékvédelmi szempontból magát a várost. A Zsidó utcát és a Vár utat, amelyeket az Új híd építésekor majdnem teljesen leromboltak, majd historizáló (vagy inkább álhistorizáló) stílusban újjáépítettek. Ezek vezetnek a várhoz, amely a 19. század elején leégett, csak a puszta falak maradtak, helyenként még azok sem. A 20. század második felében felújították, Fico első kormányzása alatt pedig megkapta jelenlegi, fehér külsejét. Tehát nem eredeti, csak igyekeztek úgy felújítani, hogy hasonlítson az eredetihez. Mindezek következtében nyugodtan nevezhetjük az egész környéket esztétikai szakszóval giccsnek. De szerencsére ez a giccs azért nem annyira dominál a várdombon, hiszen ott a parlament is, meg előtte Ján Kulich szocialista-realista szobra.

Szóval, ha az a kérdés, épüljön-e ezen a területen mélygarázs, akkor a legszimpatikusabb lehetőség talán az, hogy teljesen mindegy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?