A független sajtó problémája

Miközben az emberek bizalma folyamatosan esik, ezek a magukat pártatlanként definiáló sajtótermékek olyan kérdésekkel találják magukat szembe, amelyekre nagyon nehéz jó választ adniuk.

A mérések szerint a közönség három fő kritikai elvárást fogalmaz meg a sajtóval kapcsolatban. Egyrészt, legyen autonóm, azaz ne fonódjon össze azokkal a politikai és gazdasági szereplőkkel, akiket ellenőriz. Másrészt használjon professzionális és fair eljárásokat termékei előállítása közben. Harmadrészt legyen pontos és tárgyilagos azzal kapcsolatban, amit feldolgoz, és ne legyen elfogult.

A mai, posztmodernnek nevezett körülmények között mindhárom elvárás teljesítése nagy problémákat okoz. Egyrészt leomlott a korábban erős fal a szerkesztőségek és az üzleti részlegek között, és az újságírók minden eddiginél nagyobb anyagi nyomás alatt végzik a dolgukat, odafigyelve a piac elvárásaira. A sikeresség elvárása azonban nehezen egyeztethető össze mind a függetlenség, mind a professzionalizmus feltételeivel. A sajtótermékek arra kényszerülnek, hogy egyrészt minden korábbinál szorosabb kapcsolatot ápoljanak a gazdasági és politikai szféra szereplőivel (például a reklámfelületek eladásának okán), másrészt pedig arra is, hogy felgyorsuljanak és bulvárosodjanak, ami viszont a szakmai munka minőségére hat ki.

Másrészt a politikai és gazdasági szereplők profi kommunikátorokká váltak, így a pártatlanság kritériuma gyakorlatilag tarthatatlanná vált. A magukat függetlenként definiáló médiák számára nagy kihívást jelent a pártatlanság és az igazság megkeresésének egyidejű elvárása. Miközben elvárás a sajtó felé, hogy egy ügy minden érintettjének egyforma felületet adjon nézetei prezentálására, nem világos hogy mekkora tér nyílik arra, hogy ezeket a nézeteket a sajtó értékelje is. A nagy hatású amerikai közgazdász és publicista, Paul Krugman példája szerint ha az egyik amerikai párt elnökjelöltje bejelentené, hogy a Föld lapos, arról a független média azzal a címmel számolna be, hogy „A Föld formája: mindkét oldal állításában van igazság”.

A független média abba a pozícióba kényszerül, hogy a köztes, „mérsékelt” álláspontot védje, arra viszont nincsen semmi garancia, hogy az az álláspont valóban az igazsághoz közeli. A politikai szereplők tudatosan fel is használják ezt a dilemmát. Szándékosan eltúlzott álláspontokat fogalmaznak meg azért, hogy a saját valós álláspontjuk irányába húzzák a „mérsékelt közepet”.

A független sajtó jövője tehát sötétnek tetszik. Két út látszik előre: vagy feladni a függetlenség elvárását és egy egyértelműen belőhető, pártos irányba elmozdulni a szerkesztők értékrendje szerint, vagy pedig lelassulni és visszatérni ahhoz az oknyomozó újságíráshoz, amelynek van elég energiája, ideje és pénze(!) feltérképezni az általa feldolgozott témákat és megkeresni a valódi mérsékelt álláspontokat. Ideális esetben nyilván ez utóbbi állapot lenne a kívánatos: a jelenlegi tojástáncokhoz képest azonban még az első megoldás is őszintébbnek tűnik.

Ravasz Ábel