A csiga esete

Mert úgy tűnt, mint aki se hall, se lát, épp egy ibolyabokor felé igyekszik. Miért gondolom, hogy sietett? Talán mert mi, emberek is egész életünkben iparkodunk, buzgólkodunk, sietünk, és logikusnak tűnik, hogy minden élő teremtmény a mi példánkat követi. Szerencséd, hogy öreganyámnak szólítottál, mondtam neki, itt az elnöki magángép, csiga pajtás! Felemeltem, és odaröpítettem az ibolya tövébe. Úgy tűnt, hitetlenkedve meregeti a szarvacskáit. De az is lehet, hogy csak képzelődtem.

Igen, mi, emberek egész életünkben igyekszünk. Valaki céltalanul, valaki valamilyen cél felé. Közben különböző dolgok történnek velünk. Egy ismerősömnek például csókolózás közben kiesett a foga. Bele a partner szájába. Ez minimum kellemetlen. De persze vannak ennél sokkal rosszabb dolgok is. Néha – és amikor ez a néha bekövetkezik, az mindig váratlan –, kiemeltetünk a saját tempónkból, a saját környezetünkből, saját életünkből, és eszeveszett iramban belecsöppenünk valamibe, amit sosem akartunk. A héten a saját szememmel láttam, amikor egy kórház előtti füves térségen leereszkedett egy mentőhelikopter, és mint a filmekben, erre szakosodott emberek rohanva, bámulatos összhangban mentettek egy másik embert, akiről később megtudtam, hogy valami felrobbant a kezében, és kivitte az egyik szemét. Aznap, reggeli közben, biztosan nem gondolta, hogy ez fog vele történni. Ha tudja, biztosan igyekszik (megint itt az igyekezet, ugye?) elkerülni.

De milyen lehet az, amikor az ember előre tudja, hogy mi fog vele történni. És tudja, hogy az, ami történni fog, nagyon rossz, nagyon megalázó, nagyon fájdalmas léleknek, testnek egyaránt. Vajon mit érezhet, amikor tudja, hogy meg fogják tagadni, meg fogják korbácsolni, tövisekkel fogják szurkálni, aztán szögeket vernek át rajta, majd a szögeknél fogva órákon keresztül lógni hagyják. S mire mindez megtörténik, már nem lesz olyan szép, hibátlan rózsaszín a teste, mint a templomban a feszületen (leszámítva az oldalán a döfést, de az már olyan, mint – szó szerint – halottnak a homlokcsók). Normális ember, aki gyakran még a tűszúrástól is retteg, igyekezne mindezt elkerülni. Mindent megtenne. Hiába ígérnék neki, hogy utána király lesz. Mert mire jó az, ha előtte annyit kell szenvedni. Sőt, meg kell halni! Tiltakozna. Menekülne. Normális esetben.

Persze Istennek lenni nem normális eset. Csakhogy – hitem szerint – Jézus ember is volt.