A család világnapja

Május 15-én ünnepel(het)tük volna a család világnapját, ha a pandémia körüli problémák és politikai cirkuszok nem vonnák el a figyelmünket erről a fontos témáról.

Korántsem mondhatjuk el azonban, még ha megpróbálunk is eltekinteni a fenti „zavaró tényezőktől”, hogy minden család érzi úgy, ünnepelnie kellene ezt a napot.

Vegyük sorra először a járványhelyzet következményeit. Sok családot pótolhatatlan veszteség ért, legközelebbi hozzátartozóikat vesztették el, ami lelki, fizikai és anyagi nehézségeket is jelenthet számukra. Van, akinek a megélhetése került veszélybe, elvesztette a munkáját, tönkrement a nagy erőkkel felépített vállalkozása, és még sorolhatnánk.

A posztszocialista (vajon meddig kell még ezt a fogalmat használnunk azokra az országokra, amelyek képtelenek tartósan emberi körülmények közé kormányozni választóik életét?) államokban az ún. hagyományos család fogalma mantraként működik, és hatalma erejétől függően az aktuális kormány egészen addig is elmehet, hogy beleírja az alkotmányba, mit jelent ez neki. Mivel politikai manőverekről van szó, amelyek csak és kizárólag a hatalma megerősítéséről szólnak, és saját véleménye rákényszerítéséről az állampolgárokra, nem merül fel az, hogy a valóság ettől teljesen eltér. De hiszen ezt ők is tudják.

Tudják, hogy attól, hogy törvénybe iktatnak valamit, a valóság nem változik meg. Csak az embereket osztják fel csoportokra, összeugrasztják, látszólagos érvet adnak a kezükbe, hogy marják, üssék, bántsák egymást, míg ők nyugodtan uralkodhatnak.

A legszomorúbb és legveszélyesebb változata ennek az, hogy maga az uralkodó politikus és csapata is elhiszi, hogy övé az egyetlen igazság, ő tudja, mi a jó a népnek, a nemzetnek.

1994-ben az ENSZ május 15-ét a család nemzetközi napjává nyilvánította. Nem határozta meg a család fogalmát, hiszen az nagyon sokféle lehet. A politika azon van, hogy törvényekkel akadályozza meg azt, hogy egymást szerető emberek hivatalosan családot alapítsanak és törvény által elismerve és védve neveljék gyerekeiket.

A szocialista propaganda szerint a család a társadalom legkisebb sejtje – ezt tanultuk annak idején, az „átkos” iskoláiban. A mai propaganda szerint a család a társadalom alapvető „intézménye”. Folytatódik? Ezek ugyanazok? Csak míg az átkosban a kommunista „fővezéreknek” titokban volt több szeretőjük és gyerekük, addig ma már ezt nyíltan teszik meg, sőt parlamenti párt élén hangoztatják a család szentségét. Hadd ne írjam le a nevét annak, aki a „hagyományos” család legvehemensebb támogatója, de aki már a pártja nevével is kigúnyolja és hülyére veszi az egész országot.

Amit tehetünk, az az, hogy nem hagyjuk szó nélkül a hozzánk legközelebb állókat semmibe vevők, méltóságukban sértők tetteit, és kiállunk minden emberért, aki a saját családjában biztonságos, szerető közeget tud teremteni saját maga, társa és gyermekei számára. Ezen a napon minden családot ünnepeljünk meg! A gyermektelent, az egy- és többgyermekest, az egyszülőst, a mozaikcsaládot, a szivárványcsaládot. Ez a sokszínűség vezet egymás megértéséhez és elismeréséhez.