A bőröm meg a beleférés

Erről is lekéstem. Mert olyan balek vagyok, hogy ami az égadta földön senkivel, az velem biztos megtörténik; például egyik lábamon képes vagyok eltörni mindkét lábamat. Még világra jönni sem tudtam jó időben. Rossz időben, rossz helyen láttam meg a napvilágot. Aztán csak a sok nyűg szakadt a nyakamba folyton-folyvást. Egyik a másikat érte. Bezzeg, ha megvártam volna azt a kulcscsörgető bársonyost, és csak jóval azután kéredzkedek a világra... Talán nem kellett volna megélnem, hogy a meg nem írt házi feladat miatt bezárnak, és megszégyenítő pótórára köteleznek. Talán nem kellett volna másnapra százszor leírnom, hogy „az órán nem rendetlenkedek, hanem a magyarázatra figyelek, és nem zavarom a többieket”, csak mert a nyomóceruza csövéből fújva az illatos puharadírt az előttem ülő osztálytársam hajába lőttem. Talán nem kapnék tenyereseket vagy körmösöket favonalzóval, ha a sorvezetőt görbén teszem a füzetbe. Talán nem kapnék olyan nyaklevest, hogy a pad adja a másikat, ha a gumiszívatós töltőtollal – de ilyen ma már talán nincs is – nyakon spriccelem kék vagy piros tintával a szomszédomat.

zDe nekem meg kellett születnem rossz helyen, rossz időben. Ahelyett, hogy megvártam volna, amíg fogva tartás helyett fogyva tartásra ítélhetnek garázda tizenéveseket. Mivelhogy Itáliában, a művészetek hazájában (hát hol másutt!) egy bő egymázsás legénykét vandalizmus, becsületsértés és rendzavarás vádjával csíptek fülön, ám ügyét tárgyalva a bíró úgy ítélte meg, hogy „rosszalkodását” kövérsége motiválja. Vagyis, hogy rosszul érzi magát a bőrében, és amiatt randalírozik. Börtön helyett ezért fogyókúrára ítélte.

Kisebb bűnökért, mit bűnökért!, vétkekért, mulasztásokért is nagyobb büntetéseket mértek rám, csak mert nem fértem a bőrömbe. Pedig hát tessék, itt a nyilvánvaló, logikus és racionális megoldás. Nem ütni-verni kellett volna engem kékre-zöldre, nem bottal, pálcával, vonalzóval fenyíteni, nem lelki zsarolással terrorizálni, nem kiküldeni az osztályból, nem sarokba állítani, hanem lefogyasztani. Szaggathattam volna a kerítéseket, törhettem volna ablakokat, hajigálhattam volna szemeteskukákat, felmetélhettem volna buszüléseket, mégsem kellett volna fizikailag-lelkileg gyötrődnöm, csak fogynom. S ma nyugodt szívvel állhatnék a mérlegre!

Jól elcseszett gyermekkor, a fenébe is, ha belegondolok. Mondom én, megfontolandó a fogyasztás, vagyis a bőrbe szabás mint büntetőeljárás. Mert mi lenne? Rágyújtottál, ahol tilos a dohányzás? – leadsz egy kilót. Mobiloztál vezetés közben? – két kiló le. Nem engedted át a gyalogost a zebrán? – három kiló súlyleadás. S nem kellene az obezitás pszichoszomatikus szemléletű gyógyításával kínlódnunk. Mégis, oly karcsúak lennénk, hogy nocsak.