A bölcsek köve

Nap mint nap rengeteg problémával szembesülök. Amikor pároknak tartok konfliktusoldási módszerekből képzést, vagy a kommunikációban segítek a szülőknek, bántalmazást, veszteséget, gyászt tapasztaló felnőtteknek és gyerekeknek, mindig megrázó emberi sorsok tárulnak elém, és idáig az iskolai munka sokkolt leginkább: a gyermekeink lelkében zajló folyamatok, kóros elváltozások, a tudattalan sodródás megannyi példáját látom.

Azt mondja a szakirodalom, hogy mindenféle függőség leghatékonyabb eszköze a megelőzés. Az nem lesz függő, aki ki sem próbálja a szereket, tehát odáig kellene eljuttatni a gyermekeinket, hogy ne a szerek nyújtsák számukra a vigaszt, a kikapcsolódást, a feloldódást. Hogyan? Egyre jobban kiismerve a gyerek és a saját lelki folyamatait, hogy az esetleges hiányokat, nehézségeket közösen tudjuk orvosolni. Látom, hogy hány szülő áll tehetetlenül a csemetéje fölött, azon morfondírozva: mit csinál jól vagy rosszul, s a legnagyobb szeretet ellenére sem tudják biztosra, merre visz a szekér, amelyen a gyerek ül.

Nem birtoklom a bölcsek kövét, de hadd meséljek el egy tanulságos történetet. Amikor a kislányom néhány éve az iskolából hazajövet olyan történetbe avatott be, amiért szidást érdemelt volna, én pedig jó mediátorként e helyett arról kezdtem faggatni, hogy mit érez ezzel kapcsolatban, hogy látja most, miként kellett volna helyesen cselekednie, egy jó nagyot sóhajtott. Majd azt mondta: ,,Anya, lécci, csak beszélgetni ne kelljen már!” Nekem ez egy szép jelzés volt tőle, tudatosítottam, mindenkinek az terhes, amiben növekszik, amiből sok van, ami emiatt természetes. S nem utolsósorban: néha csak embernek lenni, nem szakembernek (aki nem dühös, aki nem tükröz saját érzelmet, aki mindig a megfelelő kérdést keresi), anyaként nem mindig célravezető. Szóval onnantól többször élünk hangos háztartásban, nem kímélve a szomszédokat, megtanulva, hogy egyszerűbb néha neki sem szavakba önteni az érzéseit, hanem kitombolva kiadni magából. Rengeteg az én mulasztásom is. Higgyék el, a tökéletes nem létezik, kinek mit is jelent ez a fogalom?! Mégis, hiteles az a felnőtt lesz, aki ezt beismerve, tanul a hibákból és más meglátással, másképp cselekszik hasonló helyzetben.

A gyermekeimtől rengeteget tanulok. Biztosan állíthatom: a gyermekek tisztának és eredendően jónak születnek, és formálódnak a környezetük által. Tanulnak, követnek, mintáznak. A kezelhetetlen gyerek sosem a mély szeretetben és őszinte kapcsolódásban torzul, hanem ezek hiányában. A felnőtt, aki elég érett egy gyermek neveléséhez, pont erre alapozza a kapcsolatait: a hitre, hogy az ember jó, de néha segítségre szorul.

Tapasztalom, hogy nem mindenki megmenthető, csak az, aki képes a változásra, aki elég bátor megmutatni fájdalmas múltját, tapasztalatát, kapcsolatait. Aki megküzdeni akar a saját árnyaival, nem elásni azokat. S aki önmagát szereti annyira, hogy elfogadja, megérdemel egy teljesebb, harmonikusabban működő életet.

Ez a mai ember nagy feladata, keresni ezt az utat.