A bizalom visszaszerzése

Fico vélemény

Akkor nyer Kuciak munkája is értelmet, s győz a demokrácia, ha elindul egy megtisztulási folyamat, melynek az lesz a végén, hogy megszűnik a korrupció, és az állampolgárok bizalmát visszaszerzik a politikusok, a rendőrség, az intézmények. 

A három legfőbb közjogi méltóság – a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök – beszédet intézett az állampolgárokhoz vasárnap délután a televízióban. Robert Fico az elmúlt héten többször felbukkant a képernyőn, de ezek a szereplések tragikomikusra sikeredtek. A nyomravezetői díj, az asztalra kipakolt egymillió euró készpénz mellett bemutatott jelenet leginkább egy Guy Ritchie-filmre hajazott, a nőnapi szónoklat a vörös színpadháttérrel pedig egy Lynch-filmben is erős, sokkoló hatással bírt volna.

A vasárnapi szereplése a hatalom arroganciájának volt a megnyilvánulása: jelezte, továbbra is ragaszkodik a hatalomhoz. Egyelőre nem tudni, meddig hajlandó elmenni azért, hogy hatalmon maradjon, de ha csupán a beszédből próbálunk valamint leszűrni, akkor azt látjuk, küzdeni fog. Az a kijelentése, hogy az államfő beszédét nem Szlovákiában írták, jól mutatja, hogy a retorikája keményebb lehet a következő napokban. Elképzelhető, hogy a kilencvenes évekből ismert megosztó, hazafi-idegenszívű törésvonal is gyakrabban előkerül. A társadalomra nézve a legnagyobb veszélyt az jelentené, ha Fico a hatalom még nagyobb koncentrációjával reagálna, és egy autoriter rezsim építése felé indulna el.

Andrej Kiska államfő felelősségteljes megnyilvánulása és szerepvállalása egy olyan elnök képét mutatja, aki – a kormánnyal ellentétben – képes józanul értelmezni a kialakult helyzetet. A mostani válság következtében még az sem kizárható, hogy a köztársaságielnök-jelöltséget is újragondolja.

Az állampolgárok nagy része – a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem közepette – már eddig is megvetette a politikát, a politikusokat. A politikai és gazdasági elit, valamint a szegényebb társadalmi csoportok közti szakadék hatalmas, a folyamatosan fenyegetettséget érző vékony középréteg sem tűri a politikusok arroganciáját. Az elégedetlen csoportok haragja tovább fokozódhat, ha ebben a kiélezett helyzetben a politikusok cinikus, hatalmaskodó, acsarkodó módon viselkednek. Éppen ezért az egyik legnagyobb kihívás – a Ján Kuciak és jegyese meggyilkolása után kialakult – jelen helyzetben a bizalom helyreállítása. Akkor nyer Kuciak munkája is értelmet, s győz a demokrácia, ha elindul egy megtisztulási folyamat, melynek az lesz a végén, hogy megszűnik a korrupció, és az állampolgárok bizalmát visszaszerzik a politikusok, a rendőrség, az intézmények. Ha Szlovákia valóban jobb hely lesz, mint amilyen Ján Kuciak írásai előtt volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?