A betegeken spórolna a miniszter

<p>Határozott hangon tiltakozott szinte az összes munkáltatói szövetség az ellen, hogy a kormány a munkaadók és a munkavállalók kárára akarja növelni az egészségbiztosítási járulékból származó bevételeket.&nbsp;</p>

Pontosabban nem az összes munkavállaló, hanem csak azok kárára, akik eddig a legmagasabb fizetési kategóriába tartoztak, vagyis havonta 4290 eurónál többet keresnek. Ők eddig a plafon feletti összegből nem fizettek egészségbiztosítási járulékot. Az egészségbiztosítók adatai szerint több mint 15 ezer ilyen munkavállaló van. A minisztérium azt nem árulja el, hogy mekkora bevételre számíthat ebből az intézkedésből, de azt állítja, hogy ezt a kórházak – elsősorban természetesen az állami egyetemi kórházak – felújítására fogják fordítani.

Azt még akár igazságosnak is tarthatjuk, hogy mindenki azonos mértékben fizesse az egészségbiztosítási járulékot, ilyen szempontból a kivetési alap felső határának eltörlése még akár pozitív lépésnek is tűnhet. Abban azonban a munkáltatók szövetségeinek igaza van, hogy olyan rendszerbe öntünk egyre több pénzt, amely alacsony hatékonysággal, rosszul működik, magyarán olyan korsóba öntjük a vizet, amiből ezer lyukon folyik el. Előbb be kellene foltozni a lyukakat – mondják – és csak utána tömni több pénzt az ágazatba.

Az érdekessége az egész ügynek, hogy maga a minisztérium is elismeri: a jelenlegi rendszer rossz. A költségvetéshez csatolt tanulmány szerint jövőre mintegy 170 millió eurót spórolnának az egészségügyi rendszer hatékonyságának javításával. A gond ezzel csak az, hogy ebből 143 millió eurót a gyógyszerkiadásokon és a járóbeteg-ellátáson, a körorvosi, szakorvosi kezelések, az előírt kivizsgálások korlátozásával akarják elérni. Mindössze 31 millió eurós megtakarítási lehetőséget látnak a kórházak működésének hatékonyabbá tételében. Vagyis áttételesen a betegeken spórolnának.

A minisztérium óriási összeget – mintegy 20 millió eurót – spórolna csak azzal, hogy korlátozná a gyógyszerfelírást a rendelőkben. Ez azt jelentené, hogy minden orvos számára megszabnák – a rendszer még nincs kitalálva –, hogy mennyi gyógyszert írhat fel egy hónapban. Még ha elfogadjuk is, hogy túl sok gyógyszer fogy az országban, ez akkor is olyan veszélyes fegyver, ami akár a betegek egészségét is veszélyeztetheti. Ugyanez vonatkozik a CT és a mágneses rezonancia kivizsgálások árának csökkentésére és számuk korlátozására. Csak ettől az egy intézkedéstől 10 millió eurós megtakarítást vár a szaktárca.

A másik oldalon meglepően alacsony megtakarítást vár el a kórházaktól. A működési költségek optimalizálásától 5, az egészségügyi berendezések beszerzésének gazdaságossá tételétől pedig mindössze 3 milliós megtakarítást vár. Ez rendkívül alacsony összeg, elég csak arra gondolni, hogy egy-egy túldrágított CT-berendezés megvásárlásán több százezer, vagy akár egymillió euró is elúszhat.

Azt tényként fogadhatjuk el, hogy az egészségügyi rendszerünk rosszul működik, tehát ennyi pénzért jobb, színvonalasabb ellátást kellene kapnunk, vagy ilyen ellátásért kevesebbet fizetnünk. Megtakarításokra vagy hatékonyságnövelésre biztosan szükség van a terület minden szegmensében, de a minisztérium által készített elemzés alapján úgy tűnik, mintha a minisztérium elsősorban azon spórolna, ami nem az övé, vagyis a betegeken és a járóbeteg-ellátáson. Az évek óta veszteségesen, rendkívül rossz hatékonysággal működő állami kórházakra a megszorításoknak csak kisebb hányada jutna. Talán a saját udvarban kellene elkezdeni a söprést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?