500 eurós agyrém

A híres detektív megköszöni az információt, majd hozzáteszi: „Most pedig a lehető leggyorsabban ki kell dobnom ezt a fejemből. Még jó, hogy kifejlesztettem egy rendkívül hatékony módszert arra, hogyan lehet gyorsan elfelejteni bármit”. Valami ilyesmit mondott, a lényeg, hogy Holmesnak van módszere a gyors felejtésre. Szerinte ugyanis az agyunk kapacitása korlátozott, és nem kell olyan haszontalan dolgokkal kitölteni, mint a heliocentrikus rendszer...

Kedvem lett volna a gyors felejtés taktikáját alkalmazni, amikor először hallottam a választáson való részvételért járó ötszáz eurós jutalom ötletét. Eleinte csak egy újabb pazarló javaslatnak tűnt számomra, s abban bíztam, gyorsan lecseng, majd végleg eltűnik a politikából, sőt az életünkből is. De Igor Matovič szemmel láthatóan sokkal kitartóbb, mint a jó öreg John Watson. Hetekig ismételgette ugyanazt a refrént körbe-körbe, s végül feladtam. Kicsit utánanéztem a dolognak, és bizony elbizonytalanodtam, sőt megdöbbentem. Az OĽaNO főnöke ugyanis nem úttörő ezen a téren. Noha a fejlett demokráciákban sem tartozik a fő irányvonalba, hogy komoly vitát folytassanak a választásokon való részvételért járó jutalomról, de nem is teljesen egyedülálló. Például Új-Zélandon, miután a 2019-es helyhatósági választáson nagyon alacsony, 40 százalék alatti volt a részvétel, bizony elhangzottak olyan javaslatok, hogy az embereket pénzjutalommal kellene szavazásra ösztönözni. Costas Panagopolos bostoni politológus még egy társadalmi kísérletet is végzett, amelyből kiderült, hogy már 25 dollár is jelentősen növelné a polgárok érdeklődését a közügyek iránt. Ugyancsak a szavazásért való fi zetés nagy támogatója Stephen Carter, a tekintélyes Yale Egyetem professzora. Érvelése szerint az emberi viselkedés pozitív változásainak készpénzzel való ösztönzése üdvözlendő. Egy jótékonysági ösztöndíj láttán a diákok javítanak a jegyeiken; ha pénzt ígérünk a dohányosoknak, a felmérések szerint könnyebben leszoknak a rossz szokásukról. Carter tehát nem látja okát annak, hogy ez ne működne a szavazóurnáknál is.

Nekem valahogy akkor sem stimmel a dolog. A kérdés ugyanis a következő: biztosíthat a magasabb választási részvétel jobb kormányt? Őszintén szólva nem hiszem. Ha az emberek számára a pénz a fő motiváció a részvételre, akkor nem feltételezhető, hogy alaposan tanulmányozzák a jelöltek erkölcsi profi lját és a pártprogramokat. Inkább csak arról lenne szó, hogy bezsebelik a pénzt, cserébe pedig akár véletlenszerűen bekarikázzák az első nevet, amit elolvasnak.

Sokatmondó a 2020-as parlamenti választás rejtélye a szerbiai Vranjéban. A 2011-es népszámlálás szerint az ország déli részén fekvő 60 ezres városban öt magyar nemzetiségű lakos él. Ennek ellenére a nemzeti irányultságú Vajdasági Magyarok Pártja volt a harmadik legerősebb politikai erő a városban, több mint ezer szavazatot szerzett. Végül kiderült, mi a titka e párt nagy népszerűségének Vranjéban. Az önkormányzati választást a parlamenti választással egy időben tartották, és egy nem túl jó hírű helyi üzletember anyagilag motiválta a helyi közösségeket, hogy politikai szövetségeseire szavazzanak. A készpénzzel a zsebükben szavazók nem törődtek azzal, hogy különbséget tegyenek a két szavazólap között, csak ügybuzgón és vakon, ígéretükhöz híven az öszszes szavazólapon végig ugyanazt a számot karikázták be: a négyest, az üzletember négyesét. Véletlenül a négyes szám a parlamenti választáson a magyar kisebbség politikai képviseletének a sorszáma volt.

De itt van még egy másik szavazás, a történelem egyik leghíresebbje. Próbáljuk meg kitalálni, hogy milyen volt a részvételi arány az 1933-as német parlamenti választáson, amely Adolf Hitlert hatalomra juttatta? Nem kell „guglizni”, megmondom: majdnem 89 százalék. Tényleg nem kell Sherlock Holmesnak lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, hogy a magasabb részvételi arány nem jelent automatikusan jobb minőségű választást.

A szerző a Plus 7 dní főszerkesztő-helyettese