1 000 nap háború

Oroszország 2022 februárjában lényegében őrségváltásra készült és a valóságtól teljesen elzártan dolgozó és döntő vezetők abban a hitben adtak parancsot Ukrajna lerohanására, hogy az majd ijedtségében mindent átad az orosz hadseregnek ellenállás nélkül. Minden jel arra utal, hogy Viktor Janukovicsot választották ki az új oroszpárti vezetés élére, akinek valószínűleg Vasiľ Biľakék meghívólevele is elő volt készítve. 

Oroszország első offenzíváját meg tudta törni az ukrán ellenállás és a nyugati segítség. A támadás évének végére közel 75 ezer négyzetkilométernyi területet szerzett vissza Ukrajna a megszállóktól. Összehasonlításképp, Szlovákia területe picivel több, mint 49 ezer négyzetkilométer. Magyarországé 93 026 km2.

Később Oroszország is adaptálódott az új háborús valósághoz és teljes gőzre kapcsolta a hadiipart, de mára így is lényegében állóháborúvá alakult át a 3 naposra tervezett „speciális katonai művelet”. Mindkét oldal óriási árat fizet minden négyzetkilométernyi megszerzett, illetve megvédett területért.

Ukrajna az elmúlt ezer napban katonailag jócskán kimerült és sajnos kijelenthetjük, hogy azok, akik készek voltak harcolni már nagy számban valamelyik katonai temetőben nyugszanak. Jobb esetben súlyosan megsérültek és már nem térnek vissza a frontra. A Business Insider 2023. februári cikke szerint, amely egy ukrán oldalon harcoló amerikai nyugdíjas tengerész szavain alapszik, Kelet-Ukrajnában a katona átlagos élettartama alig 4 óra a „húsdarálóban”. 

A nyugat állandó vonakodása, a konfliktus eszkalációjától való félelem is szedi áldozatait. Míg Oroszország nagyban vásárol hadianyagot Iránból és Észak-Koreából, amelyet minden feltétel nélkül felhasználhat, a nyugati országok még arra sem adnak engedélyt, hogy az ukránok nyugati fegyverekkel lőjenek vissza oda, ahonnan az oroszok tüzelnek, ha az nem a megszállt területeken van. Ez – igaz későn és nagyon óvatosan – változni látszik. Orosz források szerint már megtörtént az első ukrán ATACMS-támadás orosz területre. Ezt – szintén Moszkva állítása szerint – sikeresen elhárították a brjanszki régióban. 

Ami biztos, hogy Putyin pont ebben az időben írta alá az új orosz nukleáris doktrínát, ami szabadabb kezet ad egy Moszkvának egy esetleges atomtámadásra, amivel nyomást akarnak gyakorolni Ukrajna nyugati szövetségeseire. Jelzi azt is, hogy az óvatos nyugati engedékenység is aggasztja az orosz vezetést. A háborúhoz elengedhetetlen gépi berendezések 70%-át, a mikroelektronika 90%-át Moszkva Kínából szerzi be. A megcsappant devizatartalékok sem szabtak határt ezen vásárlásoknak, mivel Peking és Moszkva közt a háború kitörése után egyezség született, hogy a transzakciókat a szokásos amerikai dollár helyett jüanban és rubelben hajtják végre. 

Oroszország az elmúlt hetekben tovább eszkalálta a konfliktust. Észak-koreai katonákkal. Nem önkéntes légiós egységekről beszélünk, hanem több ezer külföldi zsoldosról – már ha egyáltalán kapnak zsoldot. Ők biztos nem önszántukból lesznek ott a fentebb említett „húsdarálóban”. Az már csak hab a tortán, hogy Donald Trump visszatérésével az Amerikai Egyesült Államok átértékelheti, sőt teljes mértékben leállíthatja Ukrajna katonai támogatását. Az sem segít a helyzeten, hogy Európa máig nem talált hatásos megoldást az orosz energiahordozóktól való függőség további csökkentésére.

Téves elgondolás az, ha hagyjuk Ukrajnát veszni, akkor Putyin is megnyugszik és megágyazunk a világbékének. Egy olyan diktátorról beszélünk, aki saját legnagyobb vereségének tartja a Szovjetunió szétesését és a szovjet érdekszféra 80-as és 90-es évekbeli zsugorodását. Ezért nem is születhet olyan béke, amely az oroszok azon meggyőződését erősíti, hogy azon a területen, amelyet a saját „műveleti területüknek” tekintenek azt csinálnak, amit akarnak. Olyan béke nem születhet, amely a világ többi diktátorának is jelzésként szolgál majd arra, hogy a nyugati hadisegély, a szövetségesek támogatása csak szépen csengő szavak, de éles helyzetben a szavakat nem követi cselekedet.

Moszkva egyelőre úgy érzi, hogy győzni tud Ukrajnában és egyelőre finanszírozni is tudja a háború költségeit. A nyugati szövetségesek óvatossága és a politikai változások is tovább erősítik az agresszor azon meggyőződését, hogy Ukrajna előbb-utóbb kimerül katonailag. Ha békét, vagy legalább béketárgyalásokat szeretnénk látni, amelyen Moszkva részt vesz és konstruktívan áll a témához, akkor Ukrajna nyugati szövetségeseinek egységesen kell fellépniük a megtámadott fél mellett és egyetlen üzenetet közvetíteni az agresszor felé: Ukrajnát támogatni fogjuk és nem kényszerítjük majd arra, hogy tárgyalóasztal mögé üljön csak azért, mert már meguntuk és azt akarjuk, hogy végre vége legyen.