Végveszélyben, avagy lesz-e forrása az önkormányzatoknak?

Őry Péter

Tudjuk, érezzük, durva dolog a koronavírus. Annál is durvább, mert alattomos módon aláássa a mindennapi életünket. Beférkőzött az elménkbe, a nappalinkba és most a pénztárcánkat célozta meg. Vannak, akik csökkentett bérben részesülnek, de vannak olyanok is, akik elvesztették a munkahelyüket.

Gond, komoly gond van a települések szintjén is. Csökken a bevétel, mely egyébként is bizonytalan. Tudjuk, a vállalkozók részére (egyébként helyesen) segítséget nyújt kormány, mert támogatást kíván adni. Az önkormányzatok türelmesen várnak… Várják, hogy valami biztató jelet kapjanak, hogy az állam garanciát vállal arra, hogy meghatározza, mennyivel gazdálkodhatnak majd. Olvasom az egyik meghatározó szlovák lapban, hogy az települések bevételeinek előrejelzését júniusban teszi közzé a pénzügyminisztérium. Ez nem a minimális bevételek meghatározása, hanem amolyan becslés: ma azt gondoljuk, hogy ilyen összeg lesz, de lehet, hogy holnap ez már sem igaz.

Egyazon cikkben van egy – finoman fogalmazva is érdekes – megállapítás, mégpedig: az állam nem ad támogatást az önkormányzatoknak. Igaz, ez tervben volt, de úgy döntöttek, inkább állami hitel felvételére biztatják majd a településeket. Tegyem hozzá: ezt sem az általános kiadások fedezésre, hanem beruházásokra. Azaz: a bérekre, közvilágításra, hóeltakarításra stb. nem lehet felhasználni, de év végéig lehet belőle majd, mondjuk, utat építeni (már ha addig valaki képes lesz építési engedélyig és közbeszerzésig jutni). Tegyem hozzá csendben, hogy az államkincstár szempontjából ez nem is olyan gyatra ötlet, mert a hitelt ugye visszafizetik, a beruházott pénz áfa-, adó- meg járulékterhe pedig szintén az államnak jut. Érdekes, hogy ezt a filozófiát a vállalkozói réteg esetében valahogy nem „találta fel a kormányzat”.

Többször jeleztem, komoly gondok jöhetnek az önkormányzatok területén, ez pedig erős hatással lehet a mi közösségünkre is. Az állami hitelek megítélését és esetleges törlesztési halasztását követően akár az elengedésük is szóba kerülhet a közigazgatási reform kapcsán. Az ilyen megoldással az államnak nyomásgyakorlási lehetősége nyílna a „zabolátlan, tiltakozó önkormányzatokra”. Szépen csendben jegyzem meg, hogy ez bizony – nagyon finoman fogalmazva is – ellentmondásban van azzal, ahogyan egy demokratikus jogállam működik. Végül is mindegy, nem tetszik valami? Inkább maradj csendben, akkor majd adunk pénzt, vagy nem kell visszafizetned a hitelt. Személy szerint én más módon képzelem el az önkormányzatiságot….

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?