Forrás: police.hu
Ütközés a kereszteződésben, autó a szántóföldön
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a győri rendőrök Gyárvárosban.
Egy komáromi férfi haladt Audijával szerdán délután 2 óra 50 perckor a Puskás Tivadar utcában, a Toldi utca felől az Egyenlőség utca irányába. A kereszteződéshez érve (a rendőrség beszámolója szerint) sárga lámpánál áthajtva nem adott elsőbbséget az elé kihajtó, szabályosan közlekedő Volkswagennek. Az ütközés erejétől a Volkswagen a kereszteződésben várakozó Skodának ütközött.
A balesetben az Audi utasa megsérült, őt a mentők kórházba vitték. Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.
A rendőrségre délelőtt 11 óra 58 perckor bejelentés érkezett, hogy Himod és Kisfalud közötti szántóföld szélén egy autó van az árokban felborulva.
A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a 8608-as számú úton közlekedett személygépkocsijával Kisfalud felől Himod irányába egy kapuvári férfi. Vélhetően túl gyorsan hajtott, ezéret egy enyhén balra ívelő kanyarban az útról lesodródva egy vízelvezető árokba csapódott, majd a tengelye körül többször átfordulva a mezőgazdasági területen állt meg. A balesetben a 76 éves sofőr megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.