Veszélyekre figyelmeztetik a Barcelonába utazókat

<p>A spanyol Külügyminisztérium hivatalos figyelmeztetést tett közzé, a Katalóniába utazó turisták, illetve a hosszabb ideje ott élő idegen telepesek számára, a barcelonai tartományi elszakadás miatt kitört zavargások veszélyeire hivatkozva &ndash; írja a turizmusonline.hu portál.</p>

A spanyol Külügyminisztérium hivatalos figyelmeztetést tett közzé, a Katalóniába utazó turisták, illetve a hosszabb ideje ott élő idegen telepesek számára, a barcelonai tartományi elszakadás miatt kitört zavargások veszélyeire hivatkozva – írja a turizmusonline.hu portál.

A katalóniai referendumról október elsejére tervezett a helyi hatóság népszavazást, melyhez a szavazólapokat és más egyéb előkészületeket is megtették, de a spanyol kormány az elszakadást, mint az alaptörvénnyel ellenkező akciót, betiltotta.

Az ennek kapcsán kitört folyamatos tüntetéseket a Gardia Civil próbálja féken tartani, kevés sikerrel. Barcelona utcáin naponta több tizezren tüntetnek az önállósodást követelve.

A külügyminisztérium azt tanácsolja a turistáknak, hogy inkább a kevésbé frekventált tengerparti szállodákat és a helyi programokat preferálják, és kerüljék el még előreláthatólag néhány hétig a katalán fővárost.

Óva intenek mindenkit a tüntetéseken való részvételtől, mert a rendfenntartó erők, az akciójuk során, egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak a helyiek és a külföldiek között különbséget tenni.

A madridi belügyi hatóságok, az utazás szervezők azon kérdéseire, hogy meddig tarthatnak a tüntetések, még nem tudtak pontos információkkal szolgálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?