Végső búcsú a SkyEurope-tól

<p>Augusztus 31-én végleg a földön maradtak a SkyEurope gépei. A szlovák fapados az ígéretek ellenére nem tudta újraszervezni a céget, így a csődbiztos elrendelte a csődeljárást. Több ezer utas marad otthon, és nagyon sokan vannak olyanok is, akiket a fapados már nem szállít haza, így saját költségen kell megoldaniuk a visszautat. Közben a konkurens cégek az utasok megmentésére vállalkoznak, és már most nagy a találgatás, ki veszi át a csődbe ment légitársaság helyét a pozsonyi repülőtéren.</p>

SZABÓ LÁSZLÓ

Már hétfőn délelőtt látható volt, sorsdöntő lesz ez a nap a légitársaság életében. Ezen a napon kellett ugyanis utalni az alkalmazottak számára a júliusi fizetés fennmaradó részét (a hónap közepén csak egy heti bért utaltak), és ezen a napon figyelmeztette a prágai repülőtér a légitársaság képviselőit, hogy ha nem térítik meg a tartozásokat, akkor megtagadja a SkyEurope járatainak kiszolgálását. Hasonlóan, mint ahogy a bécsi repülőtéren is történt, igaz, az osztrák repülőtér esetében még meg lehetett szervezni a járatok „átköltöztetését”. Hétfőn, 12 óra után a Pozsonyból induló délutáni járatok mellett megjelent a késés felirat, ám a légitársaság képviselői nem pontosították, mikor szállnak fel a gépek. Amikor a „késés” feliratokat a „cancelled”, azaz törölve váltotta fel, akkor már mindenki tudta, nemhogy ma, de már sosem szállhat fel a SkyEurope gépeivel. Végül éjfél előtt néhány perccel jelent meg a hír, a bíróság által kijelölt csődbiztos elrendelte a csődeljárást.

Mi lesz a külföldön rekedt utasokkal?

Akik már elutaztak, azoknak saját maguknak kell megoldaniuk a visszautat – saját költségen. Így aki Lisszabonban van, és már nem tudott visszajönni a SkyEurope-pal, annak legalább 280 eurót kell kifizetnie egy egyirányú repülőjegyért, a Barcelonában rekedt utasoknak 330 euróba kerül egy jegy. Aki külföldön rekedtek, azok az új repülőjegy foglalása előtt mindenképpen nézzék meg a konkurens társaságok megmentő ajánlatait, mivel ezek olcsóbbak. Ha nincs ilyen, akkor pedig érdemes egy retúr jegyet vásárolni (pl. egy héttel későbbi visszaúttal foglalni a jegyet, még akkor is, ha nem utazza le), ugyanis sok esetben ez kedvezőbb megoldás lehet.

Mit tegyen, akinek jegye van?

Ha ön is azok közé tartozik, akinek érvényes foglalása van a SkyEurope valamely járatára, akkor nagy valószínűséggel már nem tudja visszakövetelni a kifizetett jegy árát. Ha hitelkártyával fizetett, akkor megpróbálhatja a bankján keresztül visszatartatni az utalást, ám ennek sikere kétséges. Aki utalással fizette ki a jegyet, az is lemondhat a pénzéről. Ha utazási irodánál fogalt, akkor lépjen kapcsolatba az iroda ügyfélszolgálatával, elképzelhető, hogy megfelelő megoldást kínálnak önnek – a pénz visszafizetésében itt sem érdemes reménykedni.

A megmentők

Tegnap délután sorra jelentek meg a hírek, hogy a konkurens légitársaságok járataira speciális áron tudnak helyet foglalni azok, akik rendelkeznek érvényes SkyEurope-foglalással. A magyar Wizzair például 30 euróért kínál egy irányba egy ilyen jegyet (budapesti indulással/érkezéssel), ebben benne vannak az alapilletékek is. A Wizzair ajánlatát azok vehetik igénybe, akik az Barcelonába, Londonba, Burgaszba, Koppenhágába, Rómába vagy Párizsba utaztak volna a szlovák fapadossal. Az ír Ryanair 25 euróért kínál hasonló szolgáltatást, járatait azok vehetik igénybe, akik Alicante, Barcelona, Brüsszel, Róma, Liverpool vagy London városába utaztak volna. Az Austrian 150 eurós egységáron szállítja haza a külföldön rekedt SkyEurope utasokat, a magyar Malév 99 eurót kér ugyanezért a szolgáltatásért. A speciális ajánlatok részleteit az egyes légitársaságok honlapjain találja, a weboldalakon foglalási útmutatók is vannak.

A szlovák utazási irodákat is érinti csőd, ám az utasok itt nem maradnak magukra, hiszen szinte minden szükséges intézkedést az iroda old meg. A Satur egy speciális telefonvonalon tájékoztatja az utasokat, és ugyanitt kapnak segítséget a pórul járt ügyfelek is. Aki csoportos útra fizetett be, és a SkyEurope járatával repült volna, annak sem kell aggódnia, a Satur ugyanis átfoglalja a jegyeket, és ennek költségét az utazási iroda magára vállalja – mondta lapunknak Mária Gallová, az iroda marketingvezetője. A külföldön rekedt utasok fordulhatnak ugyan segítségért a a helyi nagykövetségekhez is, ám ők is legfeljebb csak tanácsokat tudnak adni, a visszaút árát ez esetben is az utasnak kell megfizetnie.

Mi vezetett ide?

A SkyEurope mélyrepülése még 2008-ban kezdődött, majd a gazdasági válság kitörését követően ez tovább erősödött. Megjelentek a hírek a rendkívül rossz gazdasági eredményekről, hogy még sosem termeltek nyereséget, így nemcsak az utasok, de a befektetők is egyre bizalmatlanabbak lettek a társasággal szemben. A SkyEurope -részvények elkezdtek zuhanni, erre a légitársaság úgy reagált, hogy rendkívül olcsó jegyekkel kampányolt, hogy legalább az utasok számának csökkenését megállítsa. Ez sikerült is, ám ekkor jött a következő probléma: a lízingtársaság elkobozta a SkyEurope öt bérelt gépét, így hirtelen újakat kellett szerezni. Még ezt is valahogy megoldotta a vezetés, igaz, kisebb-nagyobb késések árán. Ekkor már olyan hírek is napvilágot láttak, hogy az alkalmazottak bérét nem fizeti ki teljes mértékben a légitársaság, csak egy részét utalják. Az állam felé kötelező járulékos költségeket sem fizették, így több, mint 3 millió eurós tartozást halmoztak fel a szociális biztosítónál is. A vezetés úgy látta, talán a csődvédelem megoldja a problémákat, vagy legalábbis egy ideig levegőhöz jutnak. A június 22-én kihirdetett csődvédelem kezdetén a párizsi Orly repülőtér lefoglalta a légitársaság egyik gépét, mely a mai napig a francia főváros repterén van. Már-már úgy tűnt, sikerül befektetőt találni, aki megmenti a céget (erről egy megállapodást is aláírtak – a sikeres átszervezés volt a feltétel), ám ekkor jött az újabb probléma: a bécsi reptér a fizetési fegyelem megsértése miatt kitiltotta a társaság gépeit. A bécsi járatokat ekkor Pozsonyba költöztették. Az alkalmazottak most sem kapták meg a fizetésüket, csak egy heti bért utaltak, azzal az ígérettel, hogy augusztus végéig megkapják a fennmaradó részt is. Augusztus utolsó napján a prágai repülőtér vezetése is megelégelte a szlovák fapados tartozásait, így itt is kitiltással fenyegetették meg a SkyEurope vezetését. Ekkor már semmi pénze nem volt a légitársaságnak, így sem üzemanyagra, sem alkatrészekre, sem pedig az alkalmazottak bérére nem futotta. Így nem maradt más hátra, mint a végső csőd.

Mi lesz a csőd után?

A SkyEurope csődje alaposan átrendezi a pozsonyi repülőtér forgalmát, a Ryanair már be is jelentette az újabb járatok indítását. A magyar Wizzair pedig szeptemberben indítja első járatát Rómába, ám a csőd miatt könnyen elképzelhető, hogy a napokban újabb járatnyitásokról kapunk hírt Budapestről. Így a most kieső forgalom jelentős részét az ír és a magyar társaság kaparinthatja meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?