25 millió reptéri csomag „tévelygett”Eltűnt, későn vagy rossz járatra adták fel: világszerte 25 millió csomag tűnt el a reptereken a tavalyi évben.
UTAZÁSI HÍREK
25 millió reptéri csomag „tévelygett”
Eltűnt, későn vagy rossz járatra adták fel: világszerte 25 millió csomag tűnt el a reptereken a tavalyi évben. Egy biztos, a „tévelygő” csomagok 2,5 milliárd dollárba kerültek a légitársaságoknak – derült ki a légiforgalommal kapcsolatos adatokat gyűjtő SITA nevű szervezet legfrissebb összesítéséből. Az eltűnt csomagok 52 százalékát átszálló utasoknál rossz szalagra vagy szállítókocsira tették. 16 százalék el sem hagyta az indulási repteret, míg más bőröndöket rossz helyre adtak fel, de az is előfordult, hogy nem a megfelelő gépbe pakolták be. A SITA szerint az eltévedt csomagok túlnyomó többsége 48 órán belül megkerült. 3,4 százalék, vagyis 850 ezer táska és bőrönd azonban nem jutott vissza gazdájához: előfordult, hogy nem mentek érte, de az is, hogy ellopták. Az arány mindenesetre javult 2008-hoz képest, akkor 32,8 millió csomagok tűnt el.
Alagút épül a Sagrada Familia mellé
Vasúti alagutat építenek Barcelona máig befejezetlen katedrálisa, a híres Sagrada Familia közvetlen közelében. José Blanco spanyol közlekedési miniszter a munkálatok kezdetekor kijelentette, minden elképzelhető biztonsági intézkedést megtettek, nehogy megsérüljön a híres épület. A tervek szerint a Sagrada Familia melletti egyik utca alatt futó alagút annak a nagy sebességűû vasúti szakasznak lesz a része, amely a Madrid és Barcelona közötti vonalat hosszabbítja meg Franciaország irányában (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.