Újabb járattörléseket jelentett be a Ryanair

<p>Több járatot is töröl a téli és a jövő nyári menetrendből az ír Ryanair diszkont légitársaság, mert csökkenti flottája méretét. 400 ezer utas lehet érintett.</p>

Több járatot is töröl a téli és a jövő nyári menetrendből az ír Ryanair diszkont légitársaság, mert csökkenti flottája méretét. 400 ezer utas lehet érintett.

A légicég szerdai közleménye szerint a téli menetrendi időszakban huszonöttel kevesebb gépet üzemeltetnek majd a tervezetthez képest, és a nyári időszakban is tízzel kevesebb gépet használnak majd. Így biztosítható az októberi, novemberi és decemberi szabadságok kiadása a dolgozóknak, és jövőre nem lesznek ki nem adott szabadnapok.

Az intézkedés miatt a Ryanair kevesebb, már bejelentett járatot indít el, átlagosan napi egy járat nem fog közlekedni, az intézkedés 400 ezer utast érint, pedig sok járatra még nem is érkezett foglalás. A Ryanair minden érintett utast e-mailben értesített, nekik átfoglalási lehetőséget, jegyár-visszatérítést, valamint egy 40 eurós kupont is felajánlanak.

Arról a Ryanair egyelőre nem közölt semmit, hogy mely járatok nem indulnak el a téli menetrendben.

Az intézkedés miatt a Ryanair azzal számol, hogy márciusig a korábban tervezett 9 helyett 4 százalékkal bővül majd az utasforgalom havonta, a teljes éves forgalom pedig 129 millió lehet az egy évvel korábbi 131 millió helyett. A nyári flotta csökkentése miatt az ír cég azzal számol, hogy 2019 márciusáig az éves gördülő utasforgalom a korábban várt 142 millió helyett 138 millió körül alakulhat.

Az intézkedés nem érinti a Ryanair adózott eredményét, a fapados légitársaság továbbra is 1,4 milliárd euró körüli profitot vár.

A Ryanair a múlt héten jelentette be, hogy a szabadságolásokra vonatkozó szabályok változásai miatt kénytelen naponta 50 járatot törölni szeptemberben és októberben, az intézkedés mintegy 315 ezer utast érint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?