Túra- és sportszandálok

Hétköznap, túrázáskor, úszáskor, evezéskor partra szálláskor mint második (váltó, városnéző) lábbeli használatos. Túra- és sportszandálokat évekkel ezelőtt az amerikai Teva cég kezdett gyártani. Nem tartott sokáig és sorra más cégek kínálatában is megjelentek.

Hétköznap, túrázáskor, úszáskor, evezéskor partra szálláskor mint második (váltó, városnéző) lábbeli használatos. Túra- és sportszandálokat évekkel ezelőtt az amerikai Teva cég kezdett gyártani. Nem tartott sokáig és sorra más cégek kínálatában is megjelentek. Hasonló közkedveltségre tettek szert, mint a könnyű (A) outdoor cipők. A legelsők teljesen egyszerűek voltak, egyszerű gumitalp pár műanyag szalaggal és tépőzárral. A maiak azért már jóval komolyabbak. Kényelmesen párnázottak a pántok, a vízbe szántak neoprén betétekkel készülnek, a talpuk is merev, némelyikben már futni is lehet. Egy közönséges szandállal szemben sokkal többet kibírnak, és sokkal jobban rögzítik a lábat. A mászók és túrázók körében talán azt is mondhatnám, hogy amolyan státuszszimbólumnak számítanak.

Könnyű, univerzális (outdoor) cipők (A)

Ez a kategória valahol a sportcipők és a túracipők közt helyezkedik el. Általában boka alatt vagy közvetlen felette záródnak. Talpuk recésebb, strapabíróbb, a felsőrészük robosztusabb, mint egy sportcipőé. A felsőbb kategóriákhoz képest könnyebbek, puhább a talpuk és kényelmesebbek. Mezei utakon való gyaloglásra és igénytelen terepre valók. De nem alkalmasak hosszú gyaloglásra nehéz hátizsákkal. Aki könnyebb egynapos kirándulásra készül, az az válassza ezt a cipőt, de nem okoz benne gondot a kerékpározás vagy akár egy rövidebb terepfutás sem.

Túracipők (A/B, B, B/C)

Az angol szaknyelvből eredően trekingcipőknek is nevezik őket. A legelterjedtebb fajta. Ez a csoport nagyon szerteágazó, egészen különböző cipők tartoznak ide. A könnyebb, kombinált (műanyag szövet/bőr) felső felülettel készülő kirándulócipőktől (A/B) kezdve a tisztán pár darab bőrből készült (gerinctúrák, vándortúrák) túracipőkön át (B) egészen a sziklás terepen vagy akár havon is gond nélkül használható magasabb szárú trekingbakancsokig (B/C).

A tiszta bőr felsőrésszel készülők időállóbbak, a kombinált anyagokból készültek kicsit olcsóbbak, gyorsabban száradnak és könnyebbek. A bőr felsőrészeknél előny, ha a lehető legkevesebb varrattal készülnek, így kisebb a sérülési lehetőség (sziklák) a kevés varrás miatt. A cipő felhasználási területéről a legjobb képet a talp merevségének és a felső rész tartásának kipróbálásakor kapjuk.

Bakancsok (C,D)

Igényes, egész évben hegyi terepen (szikla, hó, jég) való mozgásra készülnek. Magashegyi turizmusra (C), hegymászásra (D) használják őket. A merev talp a görgeteges terepen, sziklaéleken is megfelelő lépésbiztonságot nyújt. A felsőrész jó minőségű alpesi marhabőrből készül, előfordul, hogy még műanyaggal is erősített. Az orrát és a cipő szegélyét gumiszalagok védik, általában automata hágóvas (D) csatolható rá. Ebben a kategóriákban már ritkábban használnak membránt. Ide tartoznak a műanyagból készült, külön belső cipővel készült ún. duplexek (magashegyi és jégmászó cipők) is.

A túracipő talpa

Egy túracipő talpát megnézve leggyakrabban a sárga hatszögletű Vibram felirattal találkozni. Azért van így, mert az olasz Vibram cég szinte egyeduralkodó a túracipőtalp-piacon, és nem véletlenül. A neve már fogalommá vált. Sok cég közösen vele fejleszti ki a cipőtalpait, és találkozni olyan talpakkal is, amelyet több cég is használ. A talp része a kívülről nem látható középtalp (ami a talpbetét és a talp között van), ennek a merevsége sok mindent elárulhat egy cipőről (a katalógusokban benne van). A talphoz tartozik még a beépített csillapítás is. (csz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?