Több a konfliktushelyzet a repülőgépeken

<p>Ahogy egyre kevésbé lesz kiváltság repülőgépen utazni, úgy nő a fedélzeten elkövetett rendbontások, fegyelmezetlenségek száma. A jelenség hátterét is elemzi a svéd Metro újság.</p>

Ahogy egyre kevésbé lesz kiváltság repülőgépen utazni, úgy nő a fedélzeten elkövetett rendbontások, fegyelmezetlenségek száma. A jelenség hátterét is elemzi a svéd Metro újság.

Veszekedések, verekedések és részeg utasok. Egyre több konfliktus helyzetet tapasztalni a repülőgépek fedélzetén az elmúlt években, erre már tavaly felfigyelt az IATA, a légitársaságok nemzetközi egyesülete is. Majdnem 11 ezer ilyen incidens történt 2015-ben, ami 17 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest, és ezek csak azok az esetek, amelyeket jelentettek és nyomuk maradt.

A leggyakoribb, hogy az utasok nem kapcsolják be a biztonsági öveket, és nem kapcsolják ki a mobiltelefont vagy a laptopot. Ez utóbbi szinte mindennaposnak számít. Az emberek – főleg a fiatalok- annyira kötődnek már a különféle kütyükhöz, hogy a repülés idejére sem képesek megválni attól az érzéstől, hogy elektronikus kapcsolatban maradnak másokkal – miközben a családjukkal vagy a barátaikkal utaznak nyaralni.

Svédországban ugyanez a tendencia. A svéd közlekedési hatóság felmérése szerint 2013-ban 54 incidenst jelentettek, de 2015-ben már 76-ot.

A svéd légi kísérő, Anette Jernström mesélte, hogy mind többször kell utasokat figyelmeztetni arra, hogy tartsák be a fedélzeti szabályokat. Azért szinte minden ötödik percben kell szólni, hogy kapcsolják be a biztonsági övet vagy hogy kapcsolják ki a mobil telefonjukat. Pedig erre a kapitány is odafigyel, hiszen a mikrofonban való bemutatkozáskor is megemlíti, miközben a képernyőkön is elhangzanak a jól ismert mondatok.

Ugyanakkor egyre jobban nő az agresszív és garázda utasok száma, ami sok gondot okoz a fedélzeten dolgozóknak. Ebbe belejátszik, hogy sokan korábban kimennek a repülőterekre és már kissé becsípve szállnak fel a fedélzetre, pedig a reptereken lévő éttermekben nem olcsó az ital, de még mindig nem olyan drága, mint a fedélzeten. (turizmus.com)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?