Tipp az utazási fotók megőrzéséhez

<p>A hagyományos filmeken és papírképeken hamar meglátszik az idő múlása. A digitális fotókat ilyen veszély nem fenyegeti, az azonban könnyen előfordulhat, hogy megsérülnek, elvesznek nyaralásunk, utazásunk megismételhetetlen fotói.</p>

TANÁCS

Amikor digitális fotókat készítünk, biztosak lehetünk benne, hogy sok év után is pontosan ugyanolyan színekben és élességben fogjuk viszontlátni a felvételeket, mint amikor készültek. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy a digitális világban sajnos elég gyakoriak az adatvesztések, legalábbis akkor, ha nem vagyunk elég körültekintőek. Következzen néhány tanács, hogy valóban örökké tartsanak az örök emlékek.

1. A kártya nem tárolóhely. Pontosabban csak időleges tárolóhely. Amint van rá lehetőségünk, töltsük át az elkészült képeket számítógépre. A memóriakártya nem olyan, mint a hagyományos film. Nem kell megvárni, amíg teljesen betelik és csak utána lehet előhívatni. Amikor hazaérkeztünk az utazásból, nyaralásból, egy USB-kábel vagy egy kártyaolvasó segítségével másoljuk át a felvételeket. Így minimalizálhatjuk annak az esélyét, hogy elvesznek fotóink a kártya vagy a fényképezőgép sérülése, elvesztése vagy ellopása miatt.

2. Használjunk márkás memóriakártyát! .A digitális fényképezőgépekben a hagyományos filmet memóriakártya helyettesíti. Gyakran lehet nagyon nagy kapacitású és viszonylag olcsó kártyákkal találkozni. Sajnos azonban ezek a névtelen gyártóktól származó memóriakártyák sok esetben nem elég biztonságosak. Használatuk során részleges vagy teljes adatvesztés is előfordulhat. Ezért ha egy kicsit többet is kell költeni rá, érdemesebb jó nevű kártyákat használni.

3. Ne a kamerával töröljünk! A legtöbb digitális fényképezőgépen található egy „Delete” vagy „Trash” feliratú gomb. Első pillanatban ez egy hasznos szolgáltatásnak tűnik, azonban több érv is amellett szól, hogy ne használjuk ezeket a gombokat. A gombokat nagyon könnyű megnyomni, és ezzel együtt nagyon könnyen el is lehet téveszteni, hogy mit szeretnénk kitörölni. Ráadásul egy véletlen utasítással akár egyszerre az összes képet is törölhetjük. A fényképezőgépen történő törlésnél általában arra sincs lehetőség, ami a számítógépeknél sokszor segíthet, hogy visszaállítsuk a kidobott fotókat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kisméretű kijelzőn egyáltalán nem biztos, hogy pontosan meg tudjuk állapítani egy képről, hogy az jó vagy nem. Néhány kép törlésével úgysem fog sok hely felszabadulni, ezért ha lehet, töltsük át a számítógépre az összes felvételt, és majd ott válogassuk ki, mi kerüljön a kukába.

4. Tartsunk meg mindent! Ha az előbb azt tanácsoltuk, hogy ne töröljünk a fényképezőgéppel, akkor ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy egyáltalán ne töröljünk. A számítógépre átmásolt fájlokból őrizzük meg mindet. Néhány kép törlésével sok helyet nem fogunk megtakarítani és lehetséges, hogy évek multával azok a felvételek is érdekesek lesznek, amelyeket most rossznak ítélünk, mert életlenek, elmozdultak, sötétek vagy túl világosak. Egy régi utazás, nyaralás hangulatát lehet, hogy pont az „elrontott” képek fogják visszaadni.

5. Készítsünk másolatokat! A merevlemezek ma már viszonylag olcsók. Ezért ne sajnáljuk a képeink egy második, esetleg harmadik példányát egy-egy külső merevlemezen archiválni. A CD vagy DVD archiválás is járható út, csak egy kicsit kényelmetlenebb az új képek hozzáfűzése. Aki teljesen biztos szeretne lenni, hogy még a természeti csapások sem törölhetik ki nyaralásának digitális emlékeit, az időnként egy-egy archivált fényképállományt vigyen el barátjához, ismerőséhez, egyszóval ne egy helyen tárolja a másolatokat.

6. Eredeti minőség. A digitális fényképek nagy előnye, hogy elkészültük után is lehet szerkeszteni, javítani. Arra azonban ügyeljünk, hogy az eredeti felvételeket őrizzük meg és egy másolaton végezzük a műveletek. Amikor a képszerkesztő programba betöltünk egy fényképet, első dolgunk legyen, hogy a „Save As” vagy „Mentés másként” utasítással létrehozunk egy új példányt a fotóból. Ezt követően már átméretezhetjük, kivághatjuk, vagy különböző hatásokkal láthatjuk el. Ha a végeredmény ne olyan lesz, mint amire gondoltunk, egyszerűen visszatérhetünk a kép eredeti változatához.

7. Ne különcködjünk! A legtöbb kamera szabványos JPEG formátumú képeket készít. A régóta bevált formátum annyira általános, hogy már minden operációs rendszer és minden alkalmazás tudja kezelni. A legújabb fényképezőgépeken azonban már arra is van lehetőség, hogy úgynevezett RAW formátumot használjunk. Ez nagyszerű akkor, ha a képeket komoly utófeldolgozásnak fogjuk alávetni, mert az ilyen állományok a fényképezőgép nyers adatait tartalmazzák. Azonban ahány fényképezőgép, annyi RAW formátum, ezért értelmezésükhöz speciális programokra van szükség. Kérdés, hogy például 10 év múlva meg fogjuk-e találni a kamerához tartozó programot, hogy megnézhessük a képeket. Ha mindenáron veszteségmentesen akarjuk megőrizni a képeket, akkor használjunk TIFF formátumot.

8. Legyünk bizalmatlanok! Ne bízzuk másokra felvételeinket úgy, hogy magunknak nem marad belőle másolat. Számos online képtároló szolgáltatás létezik, mint például a Flickr, amelyek nagyon jók, ha másokkal szeretnénk megosztani fotóinkat. Arra azonban nem alkalmasak, hogy ezeket a helyeket használjuk a biztonsági másolatok tárolására. Egyrészt nincs rá semmi biztosíték, hogy nem szűnik meg a szolgáltatás egyik pillanatról a másikra, anélkül, hogy még időben ki tudnánk menteni a képeinket. A másik ok, hogy általában a képek feltöltésekor a rendszer különböző műveleteket végez a fotókon, legtöbbször átméretezi, lekicsinyíti azokat.

9. Rendszeres ellenőrzés. Az archivált állományokat rendszeresen vizsgáljuk meg. Hiába áll a polcunkon vagy fiókunkban a másolat, ha azt nem lehet elolvasni. Ezért legalább félévente olvassunk be véletlenszerűen pár képet a merevlemezről, a CD-ről vagy a DVD-ről. Merevlemez esetén érdemes időnként egy lemezellenőrző programot is lefuttatni. Ha CD-t vagy DVD-t használunk, válasszunk márkásat. Még a jó minőségű lemezeknél is előfordul, hogy 5 év elteltével már nehezen lehet őket olvasni. Ezért 2-3 évente készítsünk belőlük egy új másolatot.

10. Rend a lelke mindennek. Ha megfogadtuk az eddigi tanácsokat, jó esélyünk van arra, hogy 20-30 év múlva is meg tudjuk nézni utazásunk digitális formában tárolt fotóit. Ezért minden utazás képeit tároljuk külön mappákban, amelyeknek olyan nevet érdemes adni, ami tartalmazza a felvételek készítésének helyszínét és időpontját. (t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?