Thaiföld vasárnap Budapestre költözik

<div>Ha vasárnap Budapesten tartózkodik, akkor érdemes ellátogatni a Vajdahunyad várába, ahol szeptember 2-án, immár harmadik alkalommal rendezik meg a Thai Fesztivált.</div><div>&nbsp;</div>

Az egynapos rendezvény – amely 10-18 óra között lesz – bemutatja Thaiföldet, a thai kultúrát, de természetesen nem maradnak el a népszerű thai ételek sem. Sőt, ami igazi kuriózum, az olyan egzotikus thai gyümölcsöket is megkóstolhatják, mint a magnó, a mézédes ananász, az rambután vagy a durián – ezek egyenesen erre az alkalomra érkeznek Thaiföldről. A gyümölcssarokban ingyenesen a kóstolás.

A gasztronómia kedvelőinek a nap folyamán lehetősége lesz belekóstolni a hamisítatlan thai konyha ízeibe is. A kulináris élményekről 6 budapesti thai étterem gondoskodik. Három standon különleges thai italokat kóstolhatunk: thai jeges teát, kókusz és mangó juice-t, hagyományos thai kávét, sőt még eredeti thai sört is.

Igazi kuriózum lesz az autentikus muay thai – vagyis thai boksz – bemutató, amit a Thai Boksz Akadémia jóvoltából tekinthetnek meg a vendégek. Ez a Thaiföldről származó pusztakezes harcművészet nagyon sok követőt vonz világszerte.

Természetesen a hagyományos thai masszázst is kipróbálhatják, és az utazási irodák ajánlatai közül is válogathatnak. Sőt egy szerencsés nyertes még két főre szóló repülőjegyet is nyerhet Bangkokba.

A fesztivál 10.00 és 18.00 között várja az érdeklődőket a Vajdahunyad várában. A belépés ingyenes.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?