Ryanair: hat új járat Budapestről - hova repülhetünk fapados árakon?

*

Hat újabb járatot indít a Ryanair a korábban bejelentettek mellett a budapesti repülőtérről a 2019-es téli menetrendi időszakban, ezzel utasforgalma várhatóan 24 százalékkal emelkedik majd.

Denis Barabas, a Ryanair regionális menedzsere kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Cataniába, Luxembourgba, Göteborgba, Tel Avivba, Lappeenrantára és Poznanba indítanak járatokat 2019 október végével, az útvonalakon hetente 2, vagy 3 járat közlekedik majd. A társaság nyártól hatra emeli a Budapesten állomásoztatott gépek számát, amely a téli időszakban nem változik.
    

Elmondása szerint az ír diszkont légitársaság utasforgalma a bővítés után 3,2 millióra emelkedhet a budapesti bázison, amely 24 százalékkal több, mint a 2018-as. A Ryanair 18 százalékos részesedéssel bír a budapesti utasforgalomban, a magyar hátterű Wizz Air előzi csak meg. A járatsűrítésekkel együtt a Ryanair a téli időszakban 46 járatot üzemeltet majd, amelyek hetente 190-szer közlekednek.
    

Korábban a Ryanair másik kilenc új útvonalat jelentett be: októbertől Bariba, Bordeaux-ba, Cagliariba, Corkba, Lisszabonba, Portóba, Sevillába, Szalonikibe és Toulouse-ba is repül majd.
    

Közölte továbbá, folyamatosan vizsgálják az újabb járatnyitások lehetőségét és azt sem zárta ki, hogy Magyarország másik két nemzetközi repülőteréről, Debrecenből és Sármellékről is közlekedtessenek járatokat.
    

A menedzser kérdésre válaszolva azt mondta, az idén nyári időszakban is arra számítanak, hogy a légiforgalmi irányítás szűk kapacitásai miatt jelentős késések lesznek. A társaság 5 darab Boeing 737 MAX-8-assal rendelkezik, amelyeket most nem használhat, de Denis Barabas szerint a tartalék gépekkel gond nélkül képesek üzemeltetni a hálózatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?