Repülés bioüzemanyaggal

ÖSSZEFOGLALÓAz amerikai Continental légitársaság egyik Boeing 737-800-as gépét félig algából, félig jatrophaból kevert bioüzemanyaggal tesztelték szerdán.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az amerikai Continental légitársaság egyik Boeing 737-800-as gépét félig algából, félig jatrophaból kevert bioüzemanyaggal tesztelték szerdán. A két sugárhajtóműves gép egyik hajtóművét hagyományos kerozin, a másikat félig kerozin, félig pedig a kétféle növény olajából előállított speciális keverék hajtotta. A Boeing gyár szóvivője kitűnőnek nevezte a teszt eredményét. A bioüzemanyaggal működtetett hajtómű alacsonyabb fogyasztással ugyanolyan szintű üzemi eredményt produkált az 1 óra 40 perces repülés során, mint a kerozinnal hajtott motor. Terry Scott szóvivő elmondása szerint tizes skálán 11-esre értékelhető az eredmény. A teszt során a 11 ezer méteres utazómagasság hideg levegőjének hatását, többféle repülési manővert, illetve a menet közbeni motor leállítást és újraindítást is kipróbálták. Több légitársasággal végzett már hasonló kísérleteket a Boeing az elmúlt két évben. A Virgin Airlines 747-esét például kókuszból és egy babassu nevű pálmából préselt olajjal vegyített kerozinnal tesztelték tavaly februárban. Az Air New Zealand egyik jumbo jetjének hajtóművéhez pedig félig kerozint, félig jatropha olajat használtak az egy hónappal ezelőtti repülőúton. 2008 januárjában a japán JAL légitársaság szintén egy Boeing 747-esen próbálta ki a kerozinhoz kevert repceolajból készült bioüzemanyagot. Az alga és jatropha keverék azért is érdekes, mert mindkét növény vadon nő és nem használják emberi fogyasztásra őket szemben a repcével vagy a kókusszal. A kísérleti utakat minden esetben utasok nélküli repülőkkel tették, és mindegyik keverék egyformán jónak bizonyult a kerozin kiváltására. A teszteket azonban még évekig kell folytatni ahhoz, hogy a repülők összes alkatrészére gyakorolt hatás kiderüljön. Szakértők becslése szerint legalább 3-5 évet kell még várni arra, hogy bioüzemanyaggal hajtott repülők szállítsák az utasokat. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?