Rekordszámú turista nyaralt Görögországban

<p>A görög turizmus mind a vendégek számát, mind a bevételeket tekintve rekordévet zárt tavaly. A görög központi bank adatai szerint 2017-ben 27,2 millió turista látogatott az országba az előző évi 24,8 millióval szemben. Az idegenforgalmi bevételek 10,5 százalékkal 14,6 milliárd euróra emelkedtek.</p>

A görög turizmus mind a vendégek számát, mind a bevételeket tekintve rekordévet zárt tavaly. A görög központi bank adatai szerint 2017-ben 27,2 millió turista látogatott az országba az előző évi 24,8 millióval szemben. Az idegenforgalmi bevételek 10,5 százalékkal 14,6 milliárd euróra emelkedtek.

A legtöbben, 3,7 millióan Németországból érkeztek, és összesen 2,55 milliárd eurót költöttek. A brit turisták több mint 2 milliárd eurót hagytak az országban.

A turizmus fellendülése belső és külső okoknak is köszönhető. Az országban lassan két éve alig voltak zavargások, és a sztrájkok száma is jelentősen csökkent. Görögország ugyanakkor hasznot húzott abból, hogy a terrorveszély és a belpolitikai bizonytalanság miatt sok turista Törökország és az észak-afrikai országok helyett Görögországot választotta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?