NYILATKOZATOK

Jennifer Morgan, WWF nemzetközi környezetvédő szervezet: „Volt néhány szép beszéd a plenáris ülésen az állam- és kormányfők részéről a klíma védelmének és a szegénység leküzdésének szükségességéről. De a földszinti szobákban tárgyaló miniszterek minden bizonnyal nem figyeltek oda.

Jennifer Morgan, WWF nemzetközi környezetvédő szervezet: „Volt néhány szép beszéd a plenáris ülésen az állam- és kormányfők részéről a klíma védelmének és a szegénység leküzdésének szükségességéről. De a földszinti szobákban tárgyaló miniszterek minden bizonnyal nem figyeltek oda. A csúcstalálkozóra Bush által készíttetett energia-terv még annyit se ér, mint az abban a papírban lévő szén, amire nyomtatták.”

Stewe Sawyer, Greenpeace környezetvédő szervezet: „Egy év vita után a csúcstalálkozó energiaszekciója egyetlen lépést se tett előre. Az úgynevezett Akcióterv nem igazán terv és szinte semmi akciót nem tartalmaz. Az utóbbi másfél évet a károk enyhítésére fordítottuk.”

Antonio Hill, Oxfarm International: „Akár arról van szó, hogy ez egy elmulasztott lehetőség a tisztább és egészségesebb háztartási energiaforrások számára, akár arról, hogy ezzel is növekszik a globális éghajlatváltozás miatti sérülékenység veszélye, a szegények lesznek az energiaszámla vesztesei.”

Anders Fogh Rasmussen, dán kormányfő: A céljaink már megvannak, most az ígéretek teljesítése következik. Eredményeket akarunk. A megacsúcsok ideje lejárt, cselekedni kell. Hiába találkozgatunk, ha az egyezményeket nem, vagy csak alig teljesítjük. Ennek mostantól másképp kell működnie.

Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke: „Mégis szükség van arra, hogy körülbelül tízévenként mindenkit összehívjunk, máskülönben hogyan tudnánk egységesen fellépni? Nem követhetjük el még egyszer azt a hibát, mint Rio de Janieróban, ahol határozott nyilatkozatokat tettünk, de azután késlekedtünk azok végrehajtásával.”

Charles Secrett, a Föld Barátai nemzetközi civil szervezet igazgatója: „Néhány eredmény született ugyan a Föld Csúcs eddigi tárgyalásain, ugyanakkor európai civil szervezetek megdöbbentőnek tartják, hogy a kereskedelmi érdekek háttérbe szorították a többség számára fontos problémák megoldását Johannesburgban. Ez a gazdag államok számlájára írható, pedig ők voltak azok, akik a Föld Csúcs előtt hangzatos nyilatkozatokban fejezték ki elkötelezettségüket a fenntartható fejlődés mellett. Tehát a tárgyalások központi témája nem a környezetvédelem és a szegénység voltak, hanem a kereskedelem.” (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?