Mutatjuk, melyek Európa legjobb pályaudvarai

A londoni St. Pancras pályaudvar

Első ízben rangsorolták Európa legjobb vasúti pályaudvarait. A Consumer Choice Center felmérése szerint az öreg kontinens leginkább utasbarát pályaudvara a londoni St. Pancras lett.

A felmérés Európa leginkább utasbarát pályaudvaraira volt kíváncsi, a tízes olyan szempontok alapján állt össze, mint a létesítmény tisztasága, az átszállási lehetőségek, a peronok zsúfoltsága, valamint a kiegészítő lehetőségek mennyisége és színvonala. 
Az első helyet a londoni St. Pancras pályaudvar szerezte meg, ez az az állomás, ahonnan és ahova az Eurostar vonatok is indulnak és érkeznek. A létesítményt 2008-ban újították fel, ekkor alakították ki a területén a ma már népszerű bevásárlóközpontot, és ekkor nyitotta meg kapuit a pályaudvaron található szálloda és edzőterem is. A pályaudvar  szomszédságában található a King’s Cross Station állomás, ahol a Harry Potter-filmekből ismert 9 és ¾-es vágány található. A második helyet a zürichi főpályaudvar szerezte meg, 111 ponttal, míg a harmadik a lipcsei főpályaudvar lett. A listából kitűnik a német pályaudvarok utasbarátsága, öt város is bekerült a legjobbak közé, Lipcse mellett München, Hamburg, Berlin és Frankfurt. Olaszország két – egy római és egy milánói – pályaudvarral képviselteti magát a TOP 10-ben. 

A LEGJOBB PÁLYAUDVAROK
1. St. Pancras International (Egyesült Királyság)
2. Zürich Hauptbahnhof (Svájc)
3. Leipzig Hauptbahnhof (Németország)
4. Roma Termini (Olaszország)
5. München Hauptbahnhof (Németország)
6. Hamburg Hauptbahnhof (Németország)
7. Berlin Hauptbahnhof (Németország)
8. Milano Centrale (Olaszország)
9. Moscow Kazansky (Oroszország)
10. Frankfurt Hauptbahnhof (Németország)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?